Néhány hete már beszámoltunk róla, hogy a nagy vízen túl egy igazi versenygép készül, utcai felszereltséggel, no meg elképesztő alacsony önsúllyal, hogy riválisa legyen az európai és távol-keleti gyorsasági motoroknak.

buell 1190rx

Nem kellett sokat várnunk a bemutatóra sem, hiszen Eric Buell immáron hivatalosan is leleplezte a Buell 1190RX nevet viselő modellt, az amerikai superbike-ok új generációjának előfutárát.

buell 1190rx

Tíz híján ezerkétszáz köbcentis, 72 fokos hengerszögű V2-es dolgozik a saját tervezésű, és összetéveszthetetlenül "buelles" vázban, az erőforrás 185 lóerőt tud 10 600-as percenkénti főtengelyfordulatnál, és forgatónyomatéka is inkább a csupasz izommotorokat, mintsem a literes sornégyeseket idézi - a 138 Nm-es érték a nagy cruisereknek is becsületére válna.

buell
Kétszáz kiló alatti menetkész tömeggel és 185 lovas teljesíténnyel debütál Eric Buell új, Rotax blokkos motorja, a 1190RX

Természetesen a cég védjegyeit a 1190RX is megörökölte, így a spéci váz és lengővilla mellett a peremre rögzített, méretes féktárcsa is ékesíti a sportos vasat - ahogy azt a Buell műhely kétkerekűin már megszokhattuk.