Erik Buell nem adja fel egykönnyen, legalább is erről tanúskodik, hogy a Buell Motorcycles 2009-es bezárása óta szinte minden évben hallatott magáról. Hol egy ígéretes, de elég nehezen használható és eladható supernakeddel lepi meg a motorosokat, máskor indiai cégekkel fog össze, hogy próbára tegye magát a superbike-ban. Legutóbb éppen egy éve hallottunk róla, akkor azzal rukkolt elő, hogy hónapokon belül piacra dobja új, tisztán elektromos hajtású modelljeit. A sorozatos csődök miatt hittük is, meg nem is...

buell-elektromos-motorkerekpar-21286
Erik Buell büszkén bemutatja új motorját, mely a szellemesnek gondolt FUELL nevet kapta. A szóvicc több mint fájdalmas, de ettől még ígéretesnek tűnik a vas

Most azonban itt a bizonyíték, az Alfa Romeo F1-csapatánál ténykedő Frédéric Vasseurrel és Francois-Xavier Ternyvel kifejlesztett elektromos motor és bringa. A motorkerékpár kétféle, pont az A1 és az A2 jogsihoz passzoló teljesítménnyel, azaz 11 és 35 kW-tal érkezik - tehát jó eséllyel Európában is forgalmazzák majd, - , és a tervezők szerint akár kétszáz kilométert is kibír töltés nélkül, már ha kizárólag városban használjuk.

buell-elektromos-motorkerekpar-21287
A bringa már idén érkezik, de a motorra 2021-ig várnunk kell

Emellett kijönnek egy elektromos bringával is, ami igazi városjáró: legfeljebb 45-tel suhan hangtalanul, és a vázra csatolt akksival egész héten át ingázhat vele a tulajdonos, ha csak 15-20 kilométerre jár dolgozni. Szóval megint visszatért a Buell, bár ez inkább feltételes módban igaz, mert a városi bringa is csak néhány hónap múlva kerül a boltokba, míg az elektromos motor megjelenésére másfél-két évet kell várnunk.