· 2003. április 25.

Buell Lightning és Firebolt teszt

FOTÓGALÉRIA

Akkor indulhatunk. Megnyomva a Firebolt önindítójának gombját, a motor rögtön életre kel az injektornak köszönhetõen, azonban a várt akusztikai élmény elmarad, nem úgy, mint a Lightningnál, ami gyári tuning kipuval van szerelve.
Rögtön meg is jegyzem, ha valaki Lightning (vagy Firebolt) vásárlásra adja a fejét mindenképp vegyen hozzá nyitott kiröffentõt, mert az teszi igazán vagánnyá.

Irány a belváros, ahol 10 óra tájban köztudottan nagy a forgalom, viszont a Lightningból elõcsikart égtelen üvöltés hatására, szépen megnyílik elõttünk a kocsisor. Ezek után már azon sem csodálkozom, hogy mindenki minket bámul. Hát igen a motorok designja nem éppen hétköznapi, különösen a Lightning esetében. És pont ez a jó az egészben. Ez, az a bizonyos érzés, amit a "tucatmotorok" gazdái sosem fognak megtapasztalni.


A Lightningot a magas kormányával igen egyszerû a városban terelgetni, csak úgy dobálja az ember a gépet ide-oda.
A Firebolttal az igen meredek villaszög ellenére is nehézkesebben megy ugyanez, igazándiból nem a városba való, az alacsony kormány sportos ülõhelyzetbe kényszeríti az embert.
A Showa futómûvet - mely minden irányban állítható - a rossz minõségû budapesti utakon elég keménynek találtuk, de ez csak beállítás kérdése, amivel mi nem nagyon bíbelõdtünk.


A várost elhagyva Dobogókõ felé vettük az irányt, majd Esztergom és Visegrád követke-zett. Akkor hadd szóljon! Igen, itt már semmi gond a futómûvel, a gépek stabilan tartják a számukra kijelölt íveket, de még mindig az az érzésem, hogy a Lightning könnyebben vezethetõ, olyan mintha a Firebolt nehezebb lenne a tesónál.
A V2-es motornak hála már alacsony fordulaton is elég jól tolnak a gépek kanyarból kifelé. A teljesítményük ugyan kisebb, mint a versenytársaké, de egyenletesen adják le azt, ezért sosem fogod úgy érezni, mintha hátba rúgtak volna. A kanyargós szakaszokon ugye az sem árt, ha jól fognak a fékek. A peremre szerelt féktárcsában és a hat dugattyús féknyeregben nem is csalódik az ember, úgy harapnak, mintazállat.


Miután kiõrültködtük magunkat a kanyargós részeken, a Pilisen és Gerecsén át, megálltunk pár percet pihenni Tatán, ill. Tatabányán.
Ekkor jött az ötlet, hogy menjünk el a komáromi motoros találkozóra. Mivel még sosem tettük tiszteletünket a koppánymonostori bulin, nem tudtuk, hogy pontosan merre kéne menni, de egy haver nagyon találóan igazított útba: "Menjetek a hányásszag után, és meg fogjátok találni.".
Megtaláltuk és csak annyit tudunk elmondani: Kemény vót :-)


Kezdett esteledni ezért Budapest felé vettük az irányt. Már az autópályás szakasz elõtt is sejtettük, hogy a bringák nem oda valók, az igen gyér szélvédelem miatt.
A Firebolton 140 körül érdemes bebújni az orridomnak nevezett dolog mögé, a Lightningon is kilónegyven körül kéne megtenni ugyanezt, de hát nincs hova bebújni, úgyhogy ekkora sebességnél már cibál a szél mint a picsa, a kétkilóról ne is beszéljünk.
Nagy sebességnél mintha kicsit instabilforma lenne mindkét gép, de ezt inkább a szeles idõnek tudtuk be, mint a futómûnek.

Másnap reggel fájó szívvel vittük vissza a masinákat, mivel nagyon megkedveltük õket, azonban a Lightning valahogy mindkettõnkek jobban tetszett. Ez persze nemcsak a tuning kipufogónak, illetve az ezzel járó akusztikai élménynek volt köszönhetõ, hanem kezelhetõségének is.
Egy dolog volt ami mindkét gépen zavart, az pedig a kemény kuplung. Még most is be van durranva a tenyerem az 1 napos tûrázgatás miatt.


Összességeben tehát elmondható, hogy akinek van elég lóvéja, és megvesz egy ilyen különleges motort, mint a Lightning, az egy igazi huligánjárgányt mondhat magáénak, amivel nagyszerûen lehet vagánykodni.