A Superbike-vb betétfutamaként rendezett SSP300 idei utolsó összecsapásának tétje nem más volt, minthogy a szezon végén egyre jobb formában motorozó Mika Perez vagy a mezőny hölgyversenyzője, Ana Carrasco lesz-e 2018 bajnoka. Egészen az utolsó körig kellett várnunk a válaszra, s addig úgy állt, hogy Perez ünnepelhet a pódiumon, ám ekkor a BCD YAMAHA pilótája, Valle megelőzte őt, és így Ana nyerte az összesítést, ráadásul mindössze egy ponttal.

carrasco-vilagbajnok-lett-19554
Jogos az öröm - Carrasco történelmet írt tegnap, ő lett a motorozás történetének első női világbajnoka. Ugyan csak kétszer nyert idén, de ez is elég volt, hogy maga mögé utasítsa a 32 fős mezőnyt

A DS Junior Team színeiben Kawasaki Ninja 400-zal induló, csupán 21 éves hölgy a verseny után meghatódva mondott köszönetet. - El sem hiszem, hogy sikerült! Kőkeményen dolgoztunk, ezért gyorsan szeretném is megköszönni a csapatnak, illetve David Salomnak, no meg a családomnak, barátaimnak azt a sok jót, amit tőlük kaptam. Egyben szeretném ezt a bajnoki címet elhunyt barátomnak, Luis Salomnak ajánlani - mikor két éve elveszítettük őt, megfogadtam, hogy az első trófeámat neki ajánlom majd... - nyilatkozta a motorsport első női bajnoka, Ana Carrasco.