Büszkén jelentették be a Continental mérnökei, hogy a Gas Gas két újdonsága, az idén megjelent ES 700 és az SM 700 Supermoto is a német vállalat abroncsain gördül ki a spanyol üzemből. Az immáron több mint 150 éves cégtől származik az ES-re felszerelt TKC 80, valamint az SM tapadásáért és kanyarsebességéért felelő SM EVO is.

cas-gas-es-es-sm-700
Mivel az ES 700 kőkemény enduró, ennek megfelelő mintázatú gumit visel. A TKC 80 elsősorban laza talajra ajánlott, és olyan motorosoknak készül, akik a futásteljesítmény legfeljebb 10-20 százalékát teszik meg aszfalton

Hozzátették, hogy a Pierer Mobility előszeretettel választja gyári beszállítónak a Continentalt – például a 390 Adventure, a 1290 Super Duke GT és a Husqvarna 701 Supermoto is német abroncsokon fut –, így egyértelmű volt, hogy a vállalatcsoport legújabb márkája, a Gas Gas is Conti gumikat kap a gyárban.

cas-gas-es-es-sm-700
Kiváló tapadás pályán és közúton: a nullafokos övszerkezettel készülő ContiAttack SM EVO került az új szupermotóra

Könnyebb a robogóknál a két erőtől duzzadó Gas Gas

Alig találni olyan motort a piacon, mely a 600 köbcenti feletti géposztályba tartozik, de tömege nem éri el a 150 kilót. Nos, a Gas Gas két újdonsága, az ES és az SM a bizonyíték, hogy igenis léteznek ilyenek, ugyanis

a 75 lóerős és 73,5 Nm-es forgatónyomatékkal büszkélkedő páros 146, illetve 148,5 kilós száraztömeggel mérlegel, azaz könnyebb, mint egy átlagos nagyrobogó.

Ezt úgy érték el a tervezők, hogy szokatlanul karcsú, alig kilenckilós váz öleli körbe a 692 köbcentis egyhengerest, míg a segédváz műanyagból, egészen pontosan poliamidból készül, amivel szintén fontos kilókat spóroltak meg.

cas-gas-es-es-sm-700
Fel-le működő gyorsváltó, teljesen személyre szabható vagy akár kikapcsolható vezetéstámogató rendszer és több lépcsőben állítható teljesítményleadás – a Gas Gas két újdonsága elektronikai felszereltség terén is a géposztály élmezőnyéhez tartozik

Természetesen a KTM-ekhez hasonlóan a két Gas Gas is WP felfüggesztést kapott: WP XPLOR villát és központi rugóstagot találunk a motorokon, valamint az is közös pont, hogy az osztrák márka gépeiről jól ismert, hidraulikus működtetésű nyomatékhatárolós tengelykapcsoló (APTC-csúszókuplung) is a Gas Gas alapfelszereltségéhez tartozik.

cas-gas-es-es-sm-700
Ha ismerős az erőforrás, az nem a véletlen műve... Természetesen ugyanez az egyhengeres dohog a vállalatcsoport KTM szupermotóiban is

A gyár ígérete szerint mindkét modell már idén megvásárolható lesz Európában, de egyes piacokon (pl. Észak-Amerika) csak 2023-tól vehetik meg a motorosok az újdonságokat.