Úgy tűnik, mintha a KTM nem szeretne egy az egyben összecsapni a legendás RT-vel, inkább az ázsiai partnervállalat, az itthon is elérhető CFMoto nagy túragépét veti be az öreg kontinensen. A nemrég leleplezett 1250 TR-G a jól ismert, LC8 kódjelű V2-esre épül, melyet már megismerhettünk az osztrák modellekben, és pár napja lezajlott az eddigi legnagyobb CFMoto hivatalos bemutatója is a francia seregszemlén.

cfmoto-1250-europai-ar-muszaki-adatok
Az LC8 lánchajtását örökölte a TR-G, ami rendhagyó megoldás a luxustúragépek kategóriájában

Európában is megkezdődhet a CFMoto 1250 TR-G forgalmazása

A modell 2020 óta fut a kínai rendőrség szolgálati motorjaként, tavaly pedig leleplezték a polgári változatot is, mely hamarosan elérhető lehet Európában. A múlt héten, Lyonban rendezett motorkiállításon már meg is mutatták a gépet a nagyközönségnek, jóllehet, ez még egy Euro 4-es minősítésű példány volt. Ismerve, hogy az erőforrásnak létezik Euro 5-ös kivitele is – ennek 1301 köbcentis változatát használja jelenleg a KTM –, valószínűleg nincs gyakorlati akadálya az európai térhódításnak.

cfmoto-1250-europai-ar-muszaki-adatok
Enyém a legnagyobb? 12,3 colos képátlójú TFT-műszeregységet kapott az új túragép

Az 1279 köbcentis TR-G alapmodell közel 100 ezer jüanba kerül Kínában, ez szállítással, vámmal, adókkal stb. is 15 ezer euró körüli összegre jön ki, ami megfejelhető Touring csomaggal, mely egyebek mellett Bluetooth-os műszeregységet, fűtött nyerget és markolatot és elektromosan állítható helyzetű túraplexit tartalmaz.

Miként a CFMotótól megszoktuk, minőségi beszállítók sorakoznak a márka mögött: a TR-G is Brembo gyártmányú, radiálisan rögzített féknyergekkel felszerelt, sőt a korábban, Kínában bemutatott gépeken a KTM-től érkezett, félaktív WP felfüggesztést láthattunk az új 1250-ben

A kereken 140 lóerős és 121 Nm-es forgatónyomatékú V2-es érdekes színfolt lenne a túragépek között, és alaposan felkavarná az állóvíznek aligha titulálható, jelenleg is pezsgő motorpiacot. Igazán különleges gép, akárcsak a márka további 2022-es újdonságai, mint például a 800 MT kalandmotor vagy az általunk is tesztelt, kedvező árú, 650-es crossover.