Bár a bajnoki cím eldőlt, sokan szerettek volna egy nagyot dobni utoljára Franciaországban mivel az átigazolások már megkezdődtek és páran egyelőre 2007-es szerződés nélkül várták az utolsó versenyeket. Például a tavaly világbajnok Troy Corser is, aki idei hullámzó teljesítményével nemhogy megismételni nem tudta múlt évi fölényes elsőségét, hanem a hatodik helyen állt bajnokságban a tizenegyedik fordulót követően. A Suzuki ráadásul már leszerződtette jövőre Max Biaggit, Corserrel pedig egyelőre nincs szó hosszabbításról. Az ausztrál pole király érthetően bizonyítani akart, ez látszódott már az első szabadedzésen is. Noha a későbbi esővel is tarkított időmérőkön Haga és Toseland küzdelme miatt háttérbe szorult a Suzukis, az utolsó szabadedzésen azért egyedüliként befigyelt az 1'40-es limit alá. Érdekes, hogy Muggeridge is megtáltosodott a Superpole előtti edzésen, igaz az ő jövője is bizonytalan jelen pillanatban. A Superpole-on aztán Corser feltette az i-re a pontot és egy bravúros 1'39.147-es körrel nagyjából másfél másodpercet javított az addigi körrekordon így megszerezte idei negyedik pole pozícióját. "A Superpole körömet többé-kevésbé tökéletesnek éreztem és nagyon örülök, hogy itt az év utolsó versenyén így sikerült. Egész hétvégén elég jól alakultak a dolgaink és a motoron az utóbbi pár napban már csak a finombeállításokat végeztük el. Mindig jó érzése megnyerni a Superpole-t és különösen elégedett vagyok ma - magammal, a szerelőkkel és az egész Alstare csapattal. Tavaly a negyedik sorból kellett rajtolnom itt, szóval idén sokkal jobb formában vagyok! A holnapi nap hosszú és nehéz lesz, biztos vagyok benne, hogy a versenyek kemények lesznek, de dobogós helyekkel szeretném befejezni a szezont - vagy talán egy győzelemmel.” - nyilatkozta Corser jókedvűen. Második leggyorsabb Toseland volt, aki majd' két tizeddel maradt csak le, majd Lanzi és Muggeridge került még az első sorba. Az idei világbajnok Bayliss, Haga mellé került a hatodik idővel míg a legutóbbi forduló hőse, Barros csak a tizenharmadik rajtkockából várhatta a rajtot. Bayliss mentségére szóljon, hogy még sosem versenyzett ezen a pályán mivel Magny-Cours épp 2003-tól került a Superbike széria naptárába.

Másnap az első versenyt újra rajtoltatták egy baleset miatt, mivel olaj került a pályára. Az új rajtot követően Corser kitűnően fordult elsőként de nála is gyorsabb volt Haga aki a második sorból épp mögé katapultált. De a japán hibázott az első körben és visszaesett a tizenötödik helyre. Pitt sem volt szerencsésebb, már két perccel a start után bukott majd Nieto, és idővel az agresszíven versenyző Muggeridge is követte. Toseland az ötödik körben átvette a vezetést de kemény ellenfelekre talált Corser is az iszonyatos tempóval előrevágó Haga személyében. A japán már a tizedik kört követően Bayliss nyakán volt és két körre rá mindenkin átvágva az élre tört! Végül Toseland, Haga és Corser egy fantasztikusan szoros befutót produkálva értek be az előbbi sorrendben, Bayliss pedig negyedik lett bőven Kagayama előtt. Walkert legjobb Kawásként hatodikként intették le, míg Barros egy hetedik hellyel utasította maga mögé Pittet a pontversenyben. Toseland ezzel hét pontra növelte előnyét Hagával szemben a második helyen de a második futam csak ezután következett.

Láblógatva

Újfent Corser jött el a legjobban de ezúttal még jobban rákapcsolt, hogy hamar leszakítsa magáról az üldözőit. Mindez az ötödik körig sikerült amikor Toseland megintcsak lekapcsolta a Suzukist, sőt picivel később Haga is hátrébb tolta eggyel de ezt már nem hagyta annyiban a tavalyi bajnok. Visszaverte a japánt és Toseland után eredt, akit a verseny második felére utol is ért. A negyedik helyért közben Muggeridge és Bayliss vívott igazán látványos, már-már veszélyes küzdelmet amiben Muggas húzta a rövidebbet és alaposan lemaradt az ausztrál Ducatis mögött. Bayliss pedig azzal a lendülettel Hagára vetette magát és miután a japánt is hamar megelőzte, a tizennyolcadik körben már Corser második helyét szemelte ki magának. Legalábbis egyelőre. Három körrel később Toseland is kénytelen volt fejet hajtani a kétszeres világbajnok előtt aki királyhoz méltóan győzelemmel fejezte be a szezont. "Igazából nagyszerű volt ez a verseny, talán az év legjobbja. Ez volt az első alkalom, hogy itt versenyeztem Magny-Cours-ban és ha lassan is, de az egész hétvége alatt fejlődtünk. A második verseny előtt változtattunk egy picit a motoron, aminek köszönhetően a kanyarok közepén még jobban éreztem a gépet. Jó volt, de a verseny második feléig nem igazán jött elő, aztán utána kezdtem jobban érezni magam. Az ember mindig tanul valamit ahogy a verseny halad és a végére előhúztam az aduászt és nyertem!" - mondta Bayliss. Corser sem panaszkodhatot, ugyan második lett de az egész évadot alapul véve igazán jól sikerült számár a befejezés mivel két helyet ugorva a negyedik helyen zárta a bajnokságot. Toseland harmadik helyével bebiztosította az év végi második helyezést: "Mondhatjuk, hogy az utolsó pár versenyen Hagával mindketten nagyon akartuk a bajnokság második helyét ezért örülök, hogy az első versenyen megszereztem idei harmadik győzelmemet - a második versenyen viszont a pontversenyre kellett gondolnom. A mai versenyek fantasztikusak voltak és elértük a célunkat, hogy másodikként fejezzük be a szezont." - nyilatkozta a legjobb Hondás Toseland, aki jövőre is marad jelenlegi csapatánál. A Ten Kate Honda valószínűleg új főszponzor után néz és elképzelhető, hogy leigazolja Barrost Muggeridge helyére. Biaggi érkezése mellett valószínűleg a Yamaha Italia dobta a legnagyobbat Troy Corser immár hivatalos leszerződtetésével, aki Pitt helyére került a piros csapatnál. A Kawasaki is döntött és annak ellenére, hogy sok-sok év után Chris Walker idén egy győzelemmel ajándékozta meg a márkát, mégis őt rakják ki a PSG-1 csapatból. Marad tehát Laconi és Nieto a zöldeknél. Sok hely persze még kérdéses, de bizonyára az egyik legérdekesebb a második Xerox Ducati ülésének sorsa mivel Lorenzo Lanzi szerződését még nem hosszabbították meg tekintettel idei relative gyatra teljesítményére. Az elkövetkezendő egy hónapban minden kiderül és utána már hamarosan jönnek a téli tesztek.

A sírból hozta fel

A Supersport VB sokkal izgalmasabb befejezést produkált, mint a szezon elején sejthettük. Pár hónapja még Sebastien Charpentier durva fölényét néztük a lassanként unalomba fúló versenyeken. Ám a szezon második felére a Yamaha méltó ellenféllé fejlesztette az új R6-ot és Kevin Curtain is felnőni látszott a feladathoz, főleg mivel a francia Hondást sérülések is hátráltatták. Így történhetett, hogy a veterán ausztrál tizennyolc pontos előnnyel érkezett a francia pályára ami azért jókora de - feltételezve a feltámadt Charpentier újabb győzelmét - mégiscsak legalább a nyolcadik helyre volt szükség a végső győzelemhez. De a szerencse ezúttal sem állt Curtain mellé. Már az időmérőkön kiderült, hogy az immár száz százalékosan motorozó Charpentier fölénye a régi a hazai pályáján. 1'42.506-os legjobbjával bő öt tizedet vert a második leggyorsabb Sofuoglura, Curtain pedig nem kevesebbet, mint 1.2 másodperccel volt lassabb körönként, ami az ötödik rajtkockára volt elegendő. Még Broc Parkes és David Checa is gyorsabbnak bizonyult a Yamahások közül. Elég baljós előjel volt ez másnapra. A vasárnap azonban még ennyira sem volt Curtain napja, a rajtnál elhúzó Ten Kate pilóták után vetette magát, de érthetetlen módon a biztos negyedik helyről bukott. Parkes még próbálta menteni a Yamahások becsületét, a verseny végére azonban teljesen bizonyossá vált, hogy a Honda CBR-ekkel itt egyszerűen nem lehet felvenni a versenyt. Charpentier annak rendje és módja szerint megnyerte a versenyt és a bajnokságot is, Sofuoglu pedig újabb értékes dobogós helyet söpörhetett be. Parkes harmadikként ért be jókora előnnyel Nannelli és David Checa előtt. "Mikor láttam a 11-es rajtszámot kiesni, nem voltam biztos benne, mivel ismerem Kevint és ő jó pilóta. A Yamaha idén keményen dolgozott, Curtain és Broc Parkes néha eléggé megnehezítette a dolgomat. Pláne a Brno-i balesetem után volt rossz a helyzetem. Nem volt egyszerű a testemet 100%-on tartani. Azt hiszem a Winston Ten Kate Honda nagyon erős csapat és idén tökéletesek voltak. Segítették az utamat - a csapattársam pedig nagyon jó kis show-kat csinált az utóbbi pár versenyen. Számomra ez egy tökéletes nap, miután idén sok nehézségem akadt - a Brno-i sérülés és a Laisitz-i verseny. Köszönet a Hondának, mert megmutatták, hogy a CBR600RR-nek nagy esélye van a győzelemre és elértem a célomat mivel én vagyok az első világbajnok aki meg tudja védeni a címét ebben a versenysorozatban." - mondta Charpy. A bajnokságot így Curtain fejezte be a második helyen Sofuoglu előtt, Parkes pedig negyedik lett. A hatszázasok között a Kawasaki egyébként újra gyári támogatású csapatot indít, melyben a Superbike-ból visszalépő Fabien Foret és Pere Riba lesznek a versenyzők. További versenyzői átihazolásokról még nem igazán szól a fáma, de az új CBR600RR és remélhetőleg a ZX-6R is kellőképp felkavarja a Supersport kategória állóvizét.- torro

Kapcsolódó anyagok:

2006 világbajnoka Troy Bayliss

Biaggi a Superbike VB-n

A zöldek napja - Assen Superbike

Superbike Misano: Bayliss és Pitt győzött, Corser bukott