Jó tempóban kezdtek motorozni a srácok, ám Donát motorja a pénteki edzésen megadta magát, ezért édesapja úgy döntött, bevállalja az 1300 kilométeres utat, és hazautazik a 125-ös tartalékmotorért. Úgy látszik, a gyorsaság családi vonás, ugyanis szombat reggelre már ott is volt a gép, és Donát megkezdhette az edzéseket. Ekkor jött az újabb meglepetés, ugyanis péntek délután már említették a szervezők, hogy a hétvége programját esetleg összetömörítik egy napra, szombat reggel pedig már tényként közölték, hogy egy szabadedzés, két időmérő és még aznap a két verseny is lezajlik.

chrobak-egyesulet-vysoke-myto-2018-2-19442
A Chrobák-csapat idén még egyszer pályára lép, mégpedig a Kakucs Ringen október első hétvégéjén

Donát hamar alkalmazkodott 125-ös motorjához, ami jóval gyengébb a tönkrement 150-esnél. Felvette a ritmust, és az időmérőkön már sikerült megszereznie a kategóriája harmadik helyét. Ezután következtek a versenyek, ahol mindkét esetben remekül rajtolt. Sajnos az élen haladó két 150-es motorral nem tudta tartani a lépést, de a harmadik helyet magabiztosan hozta mindkét futamon. A körideje tovább gyorsult az időmérőkhöz viszonyítva, így abszolút pozitívan zárta a hétvégét, és az eredményhirdetésen a harmadik helyre állhatott a dobogón.

chrobak-egyesulet-vysoke-myto-2018-2-19443
Czepó Donát a gyengébb tartalékmotorral is dobogóra állhatott Vysoke Mytóban

Martin már pénteken megjavította a korábban futott leggyorsabb körét. Ezt szombaton csak tovább fokozta, és a kategóriája első helyéről rajtolhatott. Első futamon jól startolt, kategóriája élére állt, és diktálta az időmérőjénél 2-3 tizeddel gyorsabb tempót. Sajnos az egyenesekben mindig utolérte ellenfele, majd a hatodik körben sikerült is neki az előzés. Martin nem tudott az egyenesben visszaelőzni, a kanyarokban meg zárták előtte az íveket, így szoros közdelemben a második helyen ért célba.

chrobak-egyesulet-vysoke-myto-2018-2-19448
Újabb serlegekkel gazdagodtak a Chrobák-versenyzők

Második futamon ismét egy jó rajttal az élre állt, de a negyedik körben a motor nem akart olyan gyorsan sebességet váltani, mint ő, így ismét visszacsúszott a második helyre, és innentől az előző verseny ismétlődött, azaz ezúttal is másodikként zárt.

chrobak-egyesulet-vysoke-myto-2018-2-19449
Vincze Martin mindkét futamon nagyot csatázott, és két második hellyel, bajnokként távozott Csehországból

- Először is nagy-nagy köszönet Donát apukájának, hogy nem hagyta veszni a hétvégét, és egy röpke 1300 kilométeres extra utat bevállalt a sikerért. Donát a pénteki napot gyakorlatilag kihagyta, majd szombaton egy gyengébb 125-össel olyat motorozott, amire álmunkban sem gondoltunk volna. Lelkiekben ügyesen feldolgozta a szituációt, és gyorsan alkalmazkodva, folyamatosan gyorsulva, igazán jó köridőt futva versenyzett egész nap. Martin is dicséretet érdemel, de hiába volt gyors, az erősebb motor ellen nem volt esélye az egyenesekben. Ahhoz képest, hogy bajnokként érkezett a hétvégére és csak annyi kérésünk annyi volt felé, hogy biztonságosan motorozzon egyet, ezt bőven túl is teljesítette, és gyönyörűen versenyzett.

chrobak-egyesulet-vysoke-myto-2018-2-19453
Vincze Martin

Következő futamunk október első hétvégéjén lesz Magyaroszágon, a Kakucs Ringen. Ráadásul itt az egész csapat jelen lesz, mert ez a Nemzetközi Bajnokság zárófutama. Több kategória bajnoki címe nyitott még, így biztosan izgalmas versenyek lesznek - minden motorost szeretettel várunk az összecsapásra! - nyilatkozta a csapatvezető, Chrobák János.