Az idei szezon hajrájában két nap alatt három helyszínen volt érdekelt a Chrobák Motorsport Egyesület. Két pilóta a Németország észak-keleti részén lévő Templin városába utazott az ADAC szezonzáró hétvégéjére. Négy versenyző a MAMI Kupán képviselte a csapatot a szezonzáró Euroringi futamon, míg a többiek Szlovákiában küzdöttek a Nemzetközi Utánpótlás Bajnokság utolsó előtti fordulóján.

A legtávolabbi helyszínen, a németeknél pénteken és szombaton zajlott az ADAC Junior Cup hétvégi összecsapása. Vincze Martin a haladó kategóriában már az előző hétvégén akkora pontelőnyre tett szert, hogy bajnokként érkezett az utolsó zárófutamra. Stressz nélküli örömmotorozásra indult Martin, amiből az lett, hogy a második időmérőn megfutotta a kategória új pályacsúcsát. Természetesen első helyről rajtolhatott és rajt-cél győzelemmel megnyerte mindkét versenyt. Ezzel Martin feltette az i-re a pontot és bajnokhoz méltó befejezéssel zárta a szezont az ADAC Honda NSF100-as kategória Nachwuchs csoportjában.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23308
Kolarovszki Mór

Kolarovszki Mór idén ült fel NSF100-as motorjára, hogy megcélozza az ADAC-bajnokságot. Nem is vallott kudarcot, év végére Mór a 15-18 fős mezőnyben az 5-6 fős élbolyhoz zárkózott fel. Az utolsó hétvégén is a 9. helyről rajtolva mindkét futamon a hetedik helyen végzett, amivel az év végi értékelés 9. helyezését érte el.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23305
Hernádi Barnabás

A MAMI Kupa névre keresztelt bajnokságban idén Kolarovszki Adél és Hernádi Barnabás indultak rendszeresen, sőt év végén két futamra Ksenicz Attila is csatlakozott hozzájuk a csapatból. Ez a bajnokság két részből áll, egy Magyar Kupa sorozatból és egy Magyar Országos Bajnokság részből - szombati napon zajlik mindig az előbb említett és vasárnap az OB.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23307
Kolarovszki Adél

Adélnak az év folyamán a kupasorozat volt a fontosabb, s ez látszott is eredményein: a Magyar Kupa sorozatban Adél az első fordulótól kezdve a dobogós helyeken tanyázott hétről hétre. Az utolsó fordulón már komoly taktikázásba fordult a küzdelem: egy biztonsági hetedik helyezéssel kilenc pontot gyűjtött, amivel elérte célját, és az év végi bronzérmes helyezést szerezte meg.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23312
Vincze Martin

Hernádi Barnabás pedig éppen ellenkezőleg, az Országos Bajnokságra fektetett nagyobb hangsúlyt, ahol kis szerencsével még a dobogó harmadik foka elérhető lett volna. Sajnos az első futamon a harmadik helyről csúszott el, így nagyon értékes pontokat vesztett, míg a második futamon a negyedik helyen sikerült célba érnie. Ezzel az év végi értékelésben a negyedik helyet szerezte meg, ami első versenyszezonját tekintve nagyon szép eredmény.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23311
Nagy Attila

Ksenicz Attila az utolsó két kupafutamon bontogatta szárnyait a 125-ös motorjával. Ezen a hétvégén a nyolcadik helyen sikerült célbaérnie a YT125 4T kategóriában. Igaz, már a felnőtt korosztályba tartozik, de Aszalós Zoltán is a Chrobák Motorsport Egyesület versenyzőjeként versenyzett ebben az évben. Zoli a záró hétvége kupafutamán és az OB-összecsapásokon is nagy előnnyel nyerte kategóriája versenyét. Ezzel a remek zárással a Robogó Sport kategóriában Kupa és egyben Országos Bajnokként is zárta az évet.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23310
Lukács Tamás

A csapat harmadik helyszíne a Nemzetközi Utánpótlás Bajnokság volt, Szlovákiában, a Felsőhosszúfaluhoz közeli pályán. Ennek a bajnokságnak ez az utolsó előtti állomása volt, s jó hír, hogy a zárófutam egy hét múlva Magyarországon zajlik majd. Ezúttal a legkisebbek mezőnye volt a legnépesebb, ahol a 18 fős brigádban három tanítványa is versenyzett a csapatnak.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23306
Kalmár Zalán

Itt is két versenyt rendeznek egy hétvégén, ahol a következőképpen szerepeltek a mieink: első versenyen Kalmár Zalán hetedik, Lukács Tamás nyolcadik, míg Dézsi Péter a tizenharmadik helyen végzett. Második verseny ugyan kicsit felszívták magukat a srácok, de az élmezőny motorjaival nem vehették fel a versenyt - ennek ellenére Lukács Tamás a hatodik, Kalmár Zalán a hetedik és Dézsi Péter a tizenkettedik helyen végzett.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23304
Dézsi Péter

A Motard kategóriában is érdekeltek voltunk, ráadásul két versenyzővel. Nyitásként Czepó Donát szerezte meg a negyedik, míg Nagy Attila az ötödik helyet, majd a második versenyen Donát a dobogó harmadik fokára állhatott, ellenben Attila sajnos egy külső ok miatt nem tudott elindulni a viadalon.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23303
Czepó Donát

MiniGP Open kategóriában Czepó Donát mindkét futamon a harmadik helyen végzett, és így az összetett második helyéről várhatja a zárófordulót. Végül de nem utolsó sorban a MiniGP O 110 kategóriában Bagdány Máté versenyzik idén a bajnoki címért, amihez most egy lépéssel közelebb is került.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23301
Bagdány Máté

Máté mindkét futamon rajt-cél győzelmet aratott és a két diadallal 40 pont előnyre tett szert a pontverseny második helyezettjéhez képest. Ezzel matematikailag még behozható, de mégis megnyugtató előnnyel készülhet az utolsó, kakucsi fordulóra.

Folytatás jövő héten, Kakucson!

Tulajdonképpen most már csak két bajnokság zajlik: a nemzetközi utánpótlás-bajnokság zárófutama a hétvégén, október 5-én kerül megrendezésre Kakucson, az SSP300-as Magyar Országos Bajnoksága pedig 12-én a Slovakia Ringen fejeződik be, ahol csapatunkból Nagy Attila fog rajthoz állni.

chrobak-motoros-iskola-2019-szezonzaro-23302
Újabb sikeres hétvégét zárt a Chrobák-istálló

- Sajnos egyszerre csak egy helyen tudok jelen lenni, pedig mindegyik futamra kíváncsi lettem volna. Az elmondások alapján Németországban is izgalmas hétvége volt, a MAMI Kupát a közvetítésnek köszönhetően vissza tudtam nézni és Szlovákiában is jó versenyeken izgulhattunk. Ezúttal a legkisebbek mellett döntöttem, őket igyekeztem támogatni a személyes jelenlétemmel is a hétvégén. A többiek már rutinos versenyzőknek mondhatóak, így bíztam bennük, hogy az eddigi versenyrutinjukra hagyatkozva ügyesen helytállnak. Így is lett, mindenkire nagyon büszke vagyok. Két versenyhétvége van még ebben az évben, bízom benne, hogy mindkettő szerencsésen alakul számunkra - összegezte az eseménydús hétvégét Chrobák János csapatfőnök.