A Chrobák Motorsport Egyesület színeiben hat gyerek - hat különböző kategóriában - versenyzett a Vysoke Mytóban, ahol ezúttal az időjárás szeszélyes, de többnyire kegyes volt, így megúsztuk eső nélkül a versenyeket. Az egyesület egyedüli női indulójaként Kolarovszki Adél állt rajthoz, aki pályafutása második versenyhétvégéjét megint egy számára ismeretlen pályán teljesítette, ahol tudatosan, körről-körre gyorsult. Szombati napon az időjárás kicsit megtréfálta Adélt: a pálya egyik fele vizes volt, a másik akkor még száraz, és mikor a vizes részre szaladt, elcsúszott. Szerencsére semmi baj nem történt, így az időmérőkön is és a versenyeken is tovább gyorsulhatott. Nem is aprózta el: 110 köbcentis pitbike-jával végül a női értékelésben az első helyet szerezte meg.

chrobak-motorsport-egyesulet-18613
Kolarovszki Adél 110-es pitbike motorján

A legkisebb kategóriában legfiatalabb versenyzőnk, Kolarovszki Mór képviseli csapatunkat PW50-es motorjával. Mór második szezonját teljesíti, így ez a pálya már ismerős volt neki, amit az időeredményeivel bizonyított is. Az edzéseken sikerült megfutnia a leggyorsabb kört a mezőnyből, így a vasárnapi versenyeken ő indulhatott a pole pozícióból. Mindkét futamon rajt-cél győzelmet aratott, szép stílusban, kiegyensúlyozott köröket motorozva, így 50 pontot bezsebelve állhatott a dobogó tetejére.

chrobak-motorsport-egyesulet-18616
Kolarovszki Mór a PW50-es futam rajtjánál

Következő kategóriánk a MiniGP Stock volt, ahol Vincze Martin versenyez a csapatunkból. A Stock mezőnybe néhány hazai versenyző csak vasárnapra érkezett meg - mivel más bajnokságban is érdekeltek voltak -, így csak a futamokra lett teljes a mezőny. Martin kategóriája első helyéről indulhatott, ami a rajtrács hetedik helyét jelentette, hiszen a Stock mezőnyt együtt indították az Open tagjaival. Az első versenyen sajnos Martin áldozata is lett ennek a kavarodásnak, hiszen egy Open kategóriás motor kanyarokban nagyon feltartotta, vagy ha sikerült is megelőznie őt, riválisa egyenesben a jóval erősebb motorjával mindig visszaelőzte. Kategóriájából vetélytársának jobban jött ki a lépés az előzéssel, így Martin az első versenyen második lett, míg a második versenyt gyönyörű csatában megnyerte. Mivel ez a hétvége a cseh bajnokság futama is volt, így mindkét bajnokságban 45 ponttal gyarapította összpontszámát.

chrobak-motorsport-egyesulet-18623
Vincze Martin (Honda NSF100) nagy csatában

MiniGP Openben két versenyzőnk is indult. Sajnos Nagy Attila 66-os rajtszámú motorja kicsit rendetlenkedett a hétvégén - egészen az időmérők végéig minden rendben ment, kategóriája második idejét sikerült is megfutnia. Majd valami különös hang jött a motorból, de nem jöttünk rá micsoda, illetve a zaj hamar abba is maradt. Másnap a reggeli bemelegítő edzésen, félig vizes pályán azonban a hiba újra előjött, a blokkban letört egy tengelydarabka, s egy pillanatra megakasztotta a hátsó kereket, ezért Attilát kis tempónál ugyan, de átdobta a motor. Megütötte a nyakát, de szerencsére nem lett komolyabb sérülése. Azonban a motorba vissza kellett tenni a 140 köbcentis tartalék blokkot, ami a 185 köbcentisnél jóval gyengébb. Attila nem adta fel, és szép versenyzéssel így is sikerült az összesített második helyezést elérnie.

chrobak-motorsport-egyesulet-18620
Nagy Attila Minimotard pitbike futam rajtjánál

Másik MiniGP Open kategóriás versenyzőnknek, Czepó Donátnak elsődleges célként a tavalyi körideje volt kitűzve. Ezt szépen lassan el is érte, és folyamatosan javítgatta a hétvége folyamán. A versenyen kategóriája hatodik helyéről rajtolhatott, és sikerült mindkét futamon tovább gyorsulnia, s a végére bő négy másodperccel megjavította saját legjobbját.

chrobak-motorsport-egyesulet-18608
Bagdány Máté a MiniGP O Ohvale összecsapásán

MiniGP O kategóriában Bagdány Máté indult ezen a hétvégén Ohvale típusú motorjával. Máté nagyon szépen ráérzett az idei évben a 110 köbcentis gépre, és folyamatosan gyorsult a hétvégén. Az időmérőkön sikerült megszereznie a pole pozíciót, így az élről várhatta a vasárnapi futamokat. Az első összecsapáson rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon is megismételte ezt, azonban a rajtnál bemozdult kicsit és kapott 10 másodperc büntetést, amivel a második helyre sorolódott. A verseny végén a parc fermében a technikai személyzet egy alkatrészt nem megfelelőnek ítélt meg, így Mátét végül nem értékelték. Nagy Attila nem elégedett meg egy kategóriával most sem, a Minimotard futamban is rajthoz állt 190-es pitbike motorjával. Az övénél jóval erősebb motorok ellen versenyezve szépen motorozott, és mindkét futamon a hatodik helyen végzett.

chrobak-motorsport-egyesulet-18610
Czepó Donát, az egyesület MiniGP Openben induló pilótája

- Ezen a hétvégén is büszke lehetek az összes gyerekemre. Az extrém időjárás még egy felnőtt versenyzőt is próbára tesz, de a gyerekek szó nélkül tették a dolgukat a hideg, időnként esővel tarkított hétvégén. A szülőknek is embert próbáló futam volt, hiszen a csehek jó rendezésű futamokat szoktak csinálni, de most érzésem szerint kicsit túlzásokba estek az ellenőrzésekkel, ráadásul úgy gondolom, nem is volt teljesen egyenlő a bánásmódjuk a három ország versenyzőivel szemben. Akárhogy is, túl vagyunk rajta, szép eredményekkel gazdagodtunk, úgyhogy készülünk a következő futamra, ami ráadásul hazai pályán lesz, a Kakucsringen július 7-8-án. Aki kíváncsi a gyerekekre, szeretettel várjuk a szombati edzéseken, valamint vasárnap a versenyeken - foglalta össze a hétvége eseményeit a csapatfőnök, Chrobák Jani. A versenyhétvége részletes eredményei a bajnokság hivatalos honlapján elérhetőek.