A kétnapos záró rendezvényre már pénteken edzésekkel kezdtek készülni az ifjoncok, hogy szombaton felkészülten kezdhessék meg a hivatalos programot. Három edzés és két időmérő töltötte ki a napot minden kategóriában, így a rajtsorrendek már ezen a napon eldőltek, majd vasárnap a két bemelegítő edzés után kezdődtek is az éles megmérettetések. Minden géposztálynak – mint eddig mindig – dupla futama volt, a sort a legkisebbek, a PW50-es géposztály képviselői nyitották. Ebben a csapatban indult a Chrobák Motorsport Egyesület színeiben Kolarovszki Mór, aki 15 pont előnnyel győzelmi esélyesként vágott neki a hétvégének. Ugyan kezdetben nem sikerült teljesen felvennie a ritmust, de mindent beleadott és a lehető legtöbbet kihozta lehetőségeiből. Két negyedik hellyel fejezte be a futamokat, ami elég volt arra, hogy a pontversenyben megőrizze első helyét, így a PW50-es kategóriában már ünnepelhetett is a csapat egy bajnokot.

chrobak-team-szezonzaro-kakucs-19693

Az ifjú bajnok, Kolarovszki Mór
Ugyanitt még két újon rajthoz állt az egyesület színeiben, mégpedig Dézsi Péter és Kalmár Zalán. Peti első versenyhétvégéjét nagyon élvezte, ami látszott is a motorozásán, mindkét futamon hetedikként intette le a kockás zászló. Zalán bő két héttel ezelőtt sajnos kétszer is igen nagyot bukott, ami egy picit látszódott a motorozásán, így az első futamon a 12. helyen, míg a másodikon a saját köridején javítva a tizedikként ért célba. Következő kategória a MiniGP mezőnye volt, ahol a Stock és Open mezőnyt egyben, de külön értékeléssel indították. Előbbiben a csapatot Vincze Martin képviselte, ezúttal is szép eredménnyel. Az ifjú tehetség két héttel ezelőtt a német ADAC bajnokságban mutatkozott be egy második hellyel, most pedig pályacsúcsot futott. Sajnos a géposztályban összesen ketten indultak ezen a hétvégén, így nagy kihívást nem jelentett Martinnak, de a pályacsúcs bizonyítja, hogy tisztességesen odatette magát.
chrobak-team-szezonzaro-kakucs-19696
Vincze Martin 2017 után 2018-ban is megnyerte a MiniGP Stock kategória bajnokságát

A MiniGP Open kategóriában két versenyzővel is érdekelt volt a gárda, méghozzá Czepó Donát és Nagy Attila személyében. Attila az első időmérő edzésen nagyon jó időt futott, ami várhatóan elég lett volna a pole pozícióhoz, azonban a második időmérőn sajnos bukott, ráadásul olyan nagyot, hogy megütötte fejét és csípőjét. A mentők elszállították, s bár később már jól érezte magát, kivizsgálásra bent tartották, hogy kizárják a belső sérüléseket. A szerencsétlenség mellett kis szerencse is akadt a hétvégén, mivel a pontversenyben hozzá közelítő cseh ellenfele nem jött el Kakucsra, így annak ellenére, hogy ki kellett hagynia a futamokat, első pozíciója megmaradt, következésképp ő is bezsebelte bajnoki címét.

chrobak-team-szezonzaro-kakucs-19683

Czepó Donátnak az időmérőkön a harmadik pozíciót sikerült megszereznie, majd élesben tovább gyorsult, s mindkét rundon egy-egy szép előzést bemutatva előrébb jött, ezzel mindkét futamot megnyerte és büszkén állhatott a dobogó tetejére
MiniGP 110 kategóriában egyetlen magyarként csapatunkból Bagdány Máté indult. A srác már az időmérőn megszerzett pole pozíciójával jelezte, hogy kell vele számolni, amit a futamokon be is bizonyított. Az első felvonásban jól rajtolva sokáig az élen körözött, ám sajnos a nála idősebb szlovák srácnak sikerült bebújnia mellé és megelőzte. A második futam hasonlóan alakult, ám az előző futamból tanulva Máté nagyon tudatosan és pontosan zárta az íveket, vetélytársa rengeteg próbálkozását visszaverte, így megérdemelten intette le elsőként a kockás zászló. A nap összesített értékelésében tehát aranyérmet szerzett, az év végi pontversenyben pedig a harmadik helyet kaparintotta meg. Utolsó géposztály a Pitbike-osoké volt, azon belül a Pitbike 110-es kategóriában Kolarovszki Adélnak drukkolhattunk. A fiatal lány mindkét futamon a második helyet csípte meg, ám ezzel az eredménnyel is megnyerte a bajnokságot. Pitbike MiniMotard kategóriában Nagy Attila mellé ezúttal Czepó Donát is becsatlakozott, aki egyre ügyesebben rótta a köröket, s végül két második helyezést sikerült begyűjtenie. Attila a bukás miatt ezzel a motorjával sem tudott indulni a vasárnapi futamokon, de szerencsére így is sikerült megőriznie összetett harmadik helyét.
chrobak-team-szezonzaro-kakucs-19682
A Chrobák Motorsport Egyesület az utolsó futamra kilenc pilótával érkezett, amivel már a nevezés után kiérdemelte a legtöbb versenyzőt indító magyar csapat címét
- Kicsit már mindannyian vártuk, hogy vége legyen a versenyszezonnak, mert nagyon sűrű volt ez a nyár. Kár Attila bukásáért, de szerencsére minden rendben van nála, leginkább a szíve fáj, hogy nem tudott ott lenni a többiekkel egész hétvégén. Úgy gondolom, ennyi versenyzővel nagyon jól mutattunk a boxban, mindemellett a pályán is megmutattuk, hogy nemcsak sokan vagyunk, hanem gyorsak is. Két újonnan bemutatkozó fiatalunk nagyon szépen beilleszkedett, úgyhogy szívből gratulálok nekik, jövőre már a teljes szezonban jönnek a gárdával. Szerintem sok mindent elárul, hogy négy bajnokunk is van az idei évben, illetve két harmadik helyünk. Fejlődnek a gyerekek, nem hiába a lelkiismeretes munka. Jövőre több kategóriaváltás is lesz, más bajnokságokban is megmérettetünk, szóval lesz feladat bőven. De jelen pillanatban még kihasználjuk a remek időt és edzünk a tél beköszöntéig – nyilatkozta Chrobák János csapatvezető.