A versenyhétvégéken minden kategóriának két futamot rendeznek a bajnokságban, a sorozatos megmérettetéseken ezúttal három arany-, három ezüst- és három bronzérem került a Chrobák Team pilótáihoz. Maga a csapatvezető, Chrobák Jánosm esél most élményeikről:

- Hét versenyzőnk a dupla versenyek összesített értékelésében öt babérkoszorúval gazdagodott a hétvége folyamán. Legkisebb kategóriánkban, a PW50-ben Kolarovszki Mór (#81) képviselte a csapat színeit. Mór hétéves kora ellenére jól felvette a ritmust a számára teljesen új pályán. Már a pénteki napon látszódott, hogy van esélye a dobogós helyezésre, amit a szombati időmérő harmadik helyével bizonyított is. Vasárnap még tovább tudta faragni a köridejét a versenyen, és mindkét futamát sikerült a harmadik helyen befejezni, így büszkén viselte a nyakába akasztott babérkoszorút.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14987
Kolarovszky Mór

Következő géposztály a MiniGP Automata volt, amelyben fiaink érdekeltek voltak. Bagdány Máté (#91) és Várkonyi Tamás (#69) automata Ohvale 110 ccm-es motorjaikkal gördültek pályára. Máté életében először járt a itt, amitől annyira nem szeppent meg, sőt nagyon gyorsan alkalmazkodott az új körülményekhez. Az időmérőkön a nála idősebb versenyzők között a negyedik helyet sikerült megcsípnie, így az első sorból várhatta a rajtot. Első futamon az első körben estek előtte, Máté pedig - hogy ne menjen neki az előtte fekvő pilótának - hirtelen fékezett, ami egy kicsit erősre sikerült, és ő is elesett. Azonnal felállt, s már ment is a mezőny után, és végül az ötödik helyen ért célba. A második versenyen a rajt nem úgy sikerült, ahogy tervezte, így visszaesett az első kanyarban a hatodik helyre. Nem akart leszakadni az élbolytól, ezért hamar túl akart lenni az előzésen, és sajnos az egyik kanyarban kicsúszott a motor hátulja. Máté szerencsésen megúszta az esést, de a motor nem volt alkalmas a további versenyzésre.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14983
Bagdány Máté

A szépen csillogó ezüst

Tomi részben ismerte a pályát, hiszen egy éve PW kategóriában versenyzett már rajta, csak akkor kicsit más nyomvonalon. Ohvale motorjával gyorsan rátalált erre az ívre is, és már az időmérőkön megszerezte a harmadik rajtpozíciót. Első versenyen az egyik kanyarban hátulról nekiment Tomi kerekének az a srác, aki miatt Máté el is esett, így Tomi is megcsúszott kicsit. Tomi erről nem is tudott, csak azt hitte valami kifolyt a pályára, azért csúszik. Innentől így kicsit óvatosabb motorozással tartotta a pozícióját, és a harmadik helyen végzett. A következő futamon már tudta, hogy miért is csúszott meg, így bátran húzta a gázt, aminek egy második helyezés lett az eredménye, így összetettben is a második helyért járó ezüst koszorút akasztották a nyakába.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14985
Rajtol a népes MiniGP Stock-mezőny

A harmadik kategória, amiben érdekelt a csapat, az a MiniGP Stock géposztály. Széria Honda NSF100 motorokkal versenyez mindenki ebben a futamban. A hétvége legnépesebb kategóriája volt, ahol 7-15 éves versenyzők állhattak rajthoz. Ezen a hétvégén az ADAC német bajnokságból, az olasz bajnokságból és az Európa-bajnokságból is többen jelen voltak. Ebben a kategóriában csapatunkat három versenyző is képviselte, Czepó Donát (#88), Farkas Kevin (#28) és Vincze Martin (#10) személyében.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14986
Farkas Kevin

Donát életében először járt a pályán, ráadásul élete első versenyét futotta NSF100 motorjával. A debütálás jól sikerült, hiszen folyamatosan gyorsult a hétvége folyamán, stabilan motorozott, és az összesített értékelésben is a kilencedik helyet szerezte meg az első futamon elért nyolcadik, majd a második futamon elért tizedik helyével.

Kevin a maga tíz évével nagyot küzdött egész hétvégén. Folyamatos gondjai voltak a motoron egy tömítéssel, de így is a hatodik helyről várhatta a vasárnapi futamokat. Első futamon a harmadik helyért csatázott végig, míg végül a hazai Kindermannak jött ki jobban egy lekörözés és Kevin a negyedik helyen ért célba. Második versenyen a motorja kicsit gyengélkedett a futam vége felé és végül a hatodik helyen fejezte be a versenyt.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14995
Vincze Martin brillírozott a hétvégén

Legjobb köridő és aranyérem Vincze Martintól

Martin idén töltötte be a 8. életévét, így ennek a kategóriának ő az egyik legfiatalabb indulója. Már az időmérőkön tisztán látszódott, hogy izgalmas futamok lesznek, hiszen csak bő két tizeddel maradt le a pole pozícióról, és így harmadik helyről várhatta a startokat. Az első versenyben jól rajtolt, másodiknak fordult, sőt a második körben átvette a vezetést, és onnantól csak növelte előnyét a mezőnnyel szemben, majd megnyerte a futamot. A második futamban még összeszedettebb volt, egy még szorosabb rajt után ismét a második körben állt az élre, és a többiekkel nem törődve megfutotta kategóriájának hétvégi legjobb köridejét és megnyugtató előnnyel nyerte meg a futamot a hazai versenyző előtt. Ezzel összetettben is az arany koszorút kapta meg a dobogó tetején állva.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14994
Várkonyi Tamás

Következett a MiniGP Open, MiniGP140 és MiniGP Pro kategória, amit egy futamban, összevonva indítottak. Open kategóriában Farkas Kevin (#28) állt rajthoz az Open motoroknál gyengébb stock gépével - ő az összetett rajtrácson az időmérők alapján a 12. helyről várta a rajtokat. Első futamon megküzdött egy erősebb kétütemű motorral, majd végül a negyedik helyen ért célba. A második futamon felszívta magát, és szép motorozással a második helyre küzdötte fel magát a lényegesen erősebb motorok között. Így a két futam összesített értékelésében a pódium második fokára állhatott, és büszkén viselte az ezüstszínű koszorút.

Csapatunk legerősebb motorjával versenyző Nagy Attila (#66) a MiniGP140-es géposztályban egy igazán remek hétvégén van túl. A pénteki nap délelőttje pályaismerkedéssel telt számára, hiszen Attila is először járt Vysoke Mytóban. Szombaton kategóriája második helyét szerezte meg az időmérőn, ami az összevont rajtrácson az ötödik helyet jelentette. Első futamán jó rajtja után higgadt motorozással, hiba nélkül az első helyen fejezte be a versenyt. Második futamára - az első győzelem után - még nagyobb magabiztossággal indult el, az utasításokat maradéktalanul betartva, nyugodtan behozta a motorját a második helyen. Ezzel az összetett értékelésben megszerezte az első helyet, és ő is a csillogó aranyszínű koszorút vehette át a pódium tetején.

chrobak-team-vysoke-mito-2017-14992
Nagy Attila

- Nagyon sikeres hétvégén vagyunk túl. Ez köszönhető a rengeteg edzésnek, a gyerekek fegyelmezett magatartásának és a szülők kitartó háttérmunkájának. Nagyon örülök a futamgyőzelmeknek, a sok dobogós helyezésnek és a gyerekek elégedett mosolyának, valamint nagy öröm látni, hogy folyamatosan fejlődnek, tanulnak. Akinek most nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, abból is tanulunk és tovább erősödünk. Folytatjuk a munkát, hiszen egy újabb megerősítést kaptunk a hétvégén, hogy érdemes a megkezdett úton tovább haladni. Következő futamunk három hét múlva lesz, ahol bízom benne, hogy hasonlóan következetes, kitartó versenyzést mutatnak be a gyerekek, és ennek az eredménye is meglesz - foglalta össze Chrobák Jani a hétvége eseményeit.