Február első hétvégéjén rendezték a Nemzetközi Utánpótlás-bajnokság évzáró rendezvényét, melyen három ország (Szlovákia, Csehország és Magyarország) motorosai voltak jelen, s hazánk, azon belül is Üllő látta vendégül a fiatal pilótákat.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20955
Egy képen a teljes Chrobák-alakulat

Minden kategória első három helyezettje lett meginvitálva a rendezvényre, illetve egyéb különdíjakat is kiosztottak a baráti hangulatú ünnepségen. A legkisebb kategóriában a PW50-esek között Kolarovszki Mór gyűjtötte a legtöbb pontot az évben, így ő emelhette magasba a bajnoki címért járó díjat a dobogó tetején. Mór második évét teljesítette ebben a kategóriában, de idén már lép is feljebb, újabb kihívásokat keresve. 2019-ben Honda NSF100-as motorjával lép a MiniGP Stock kategóriába, amivel - terveink szerint - a német ADAC bajnokságban is megméretteti magát.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20950
Kolarovszki Mór

Ezt követően a MiniGP Stock kategória versenyzőit szólították a pódiumra, ahol Vincze Martin neve hangzott el utoljára, vagyis ő örülhetett a csodálatos bajnoki trófeának. Martin fiatal kora ellenére második szezonját teljesítette ebben a géposztályban, és címvédőként másodszorra szerezte meg a bajnoki címet. Emellett két héttel ezelőtt Csehországban volt jelenése, ahol a cseh bajnokság bajnoki címéért járó díjat is átvette. Ezen a hétvégén Martin a bajnoki díj mellett még kézbe kapott két különdíjat is: egyik a FIM Europe különdíja volt, amit Nagy Attila gyorsasági szakágvezető adott át neki az Európa-bajnokságon elért első helyéért, sőt ő kapta a gyorsasági szakág junior különdíját is. Martin a 2019-es szezonban a Német ADAC sorozat NSF100-as kategóriájában áll rajthoz, ahol tavaly év végén már bemutatkozott, és jelezte, hogy igenis számolni kell vele a dobogón.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20958
Vincze Martin

Az eredményhirdetés a MiniGP O (Ohvale) kategóriával folytatódott, ahol a harmadik helyre szólították versenyzőnket, Bagdány Mátét. Ő a technika ördögének áldozata lett ebben az évben, és sajnos ennek köszönhetően csúszott le a dobogó harmadik fokára. Ettől függetlenül - mivel Máté első évét teljesítette a váltós kategóriában - ez csodálatos teljesítmény, főként a műszaki hibák fényében. Következő szezonban ismét ez a kategória a cél, ahol a dobogó legmagasabb fokára szeretne állni minél többször, az év végi díjátadót is beleértve.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20946
Bogdány Máté

Negyedik kategóriánk a MiniGP Open géposztály volt, ahol a Chrobák-csapat egyik legrutinosabb versenyzője, Nagy Attila került rivaldafénybe. Nem is akárhogy, hiszen személyében is egy bajnokot ünnepelhettünk, ám Attila nem elégedett meg ennyivel - már most ara készül, hogy idén egy KTM 390-nel szerezzen újabb serlegeket Supersport 300-as géposztályban. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utánpótlás-bajnokságból a felnőtt bajnokságba lép, azaz immáron meg kell birkóznia a nagypályákkal is. Attila az est folyamán még egyszer felléphetett a színpadra, mégpedig a Minimotard kategóriában, ahol a harmadik helyet szerezte meg az év végi értékelésben. Igazán eredményes év áll mögötte, tekintve, hogy két héttel ezelőtt szintén díjátadón járt Csehországban, ahol a Cseh Nemzeti Bajnokság Open kategóriájában elért második helyért kapta meg a kupáját, emellett pedig a Minimotard kategóriában az ötödik helyezést érte el.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20954
Nagy Attila

Itt kapták meg elismeréseiket a PitBike Junior kategória résztvevői is, ahol a Chrobák Motorsport Egyesület egyetlen hölgytagja, Kolarovszki Adél tekinthetett le a dobogó legfelső fokáról a riválisokra. Ez különösen azért nagy eredmény, mert Adél első versenyszezonját teljesítette 2018-ban. A többiekhez hasonlóan ő is kategóriát vált: egy Yamaha R125 nyergében fogja megmérettetni magát a MAMI kupasorozat keretein belül (125 4T Magyar Bajnokság). Igaz, ez sokkal nagyobb és nehezebb motor, tehát bőven lesz tanulni-és gyakorolnivalója a szezonban.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20948
Kolarovszki Adél

- A díjátadóval teljesen lezárult a 2018-as évünk. Köszönjük a színvonalas rendezvényt a Motorsport Szövetségnek, kiemelve a versenyek és egyben a díjátadó szervezőjét, Oláh Imrét. Számomra nagy öröm, hogy az összes kategóriában dobogós helyen végeztek a tanítványaim, négy géposztályban pedig a bajnoki címet szerezték meg. Emellett lett egy Európa bajnokunk is, szóval nagyon sikeres szezonon vagyunk túl, amit ezúton is köszönök az összes kis tanítványomnak. Természetesen ezeknek a 7-13 éves gyerekeknek a lelkesedése, tehetsége, szorgalma mit sem érne a szülői háttér nélkül, így a szülőket is nagy köszönet illeti. Ők egyben a gépezet támogatói is, de abban nagyon hiszek, és bízom benne, hogy egyszer csak - a külföldi példákat követve - külsős támogatókat is sikerül bevonzani a szakágba, hogy még dinamikusabban fejlődjön az utánpótlásnevelés. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a HJC bukósisakok magyarországi forgalmazójának, mert hála a társaságnak, a két első helyen végzett motoros 100%-os támogatást kapott egy-egy R-PHA11-es sisakra, két harmadik helyezett pedig 50 000 Ft-ot spórolhat a következő fejvédő árából.

chrobak-utanpotlas-dijkioszto-20956
A különdíjjal (is) jutalmazott Vincze Martin

Úgy gondolom, egyesületünk élen jár a munkában, hiszen több nemzetközi bajnokkal büszkélkedhetünk évről-évre. A számok magukért beszélnek, azonban - hogy a munka ne vesszen kárba -, most elsőrangú feladatunk a jelenlegi versenyzők útjának egyengetése, valamint az utánpótlás felkutatása. Büszkén mondhatom, hogy

2019-ben már négy különböző bajnokságban 12 pilótánk versenyez, emellett pedig hat amatőr felnőtt versenyző is csatlakozik a csapathoz. Ezek, úgy gondolom, szép számok a jelenlegi hazai motorsportban, amit szeretnénk újra és újra eredményekkel is alátámasztani - mesélte Chrobák Jani csapatvezető a díjátadót követően.