Az időmérő jól sikerült, hiszen Gábor a második helyről várta a rajtot, ám látszott, hogy elég zord az időjárás, és hatalmas szél nehezíti a versenyzőket. A rajt nem sikerült valami jól és az első kanyarban többen is elmentek mellette. Úgy tűnt, mintha kizökkent volna a ritmusból és több versenyzővel is majdnem összeakadt. A második körben aztán Koyama megelőzése után Talma kicsúszott és pont nélkül zárta a versenyt. „A szél keresztbehúzta a versenyemet. Már a bemelegítésnél nagyon könnyű volt a motor eleje, gondok voltak az addig tökéletes beállítással. Szinte vezethetetlen volt az Apriliám. A rajtot jól kaptam el, de nem ment a motorom, valamiért nem forgott rendesen, 13500-nál többször is lehörgött. Majd az első kör végén elkezdett erőre kapni. Meg is előztem Koyamát, de a 4. kanyarban mintha kifújta volna a szél alólam a motort. Éreztem, hogy fújja, fújja, nincs kellő tapadás és kicsúsztam.” – nyilatkozta a futam után.

Talma hátránya ezzel 64 pontra nőtt, amit a hátra lévő 9 futam alatt kell ledolgoznia. A legjobb taktika talán az lenne, ha az adott futamon a minél jobb eredmény elérése lenne a cél és a világbajnokság csak másodlagos szempont lenne.

A futamot egyébként az angolok nagy örömére a mindössze 15 esztendős Scott Redding nyerte. 250-ben nevető harmadikként Mika Kallio futott át elsőként a célvonalon, miután Simoncelli ismételten megszívatta Bautistát és saját magát. A királykategória futama unalmasnak volt mondható, különösebb megerőltetés nélkül Stoner győzött, mögötte Rossi és Pedrosa értek a dobogóra.

125cc pontverseny állása

1 Mike DI MEGLIO FRA Ajo Motorsport 132

2 Simone CORSI ITA Jack & Jones WRB 109

3 Stefan BRADL GER Grizzly Gas Kiefer Racing 77

4 Nicolas TEROL SPA Jack & Jones WRB 75

5 Pol ESPARGARO SPA Belson Derbi 75

6 Joan OLIVE SPA Belson Derbi 74

7 Gabor TALMACSI HUN Bancaja Aspar Team 68

8 Sergio GADEA SPA Bancaja Aspar Team 62

Kapcsolódó anyagok:

Talma második Mugellóban

Talma interjúk sok pénzért?

Talmának győzni kell