Aligha lehetne nagyobb különbség a hivatalos közlemények és a valós helyzet között. Az optimista hangvételű cikkek ugyanis arról szólnak, hogy több „kérő” is bejelentkezett, és egyikük komoly anyagi segítséget nyújthat a Nortonnak, vagyis csak idő kérdése, hogy megoldódjon a helyzet. Másrészt a dolgozók már nem ilyen derűlátóak, tudniillik gyakorlatilag bezárt az üzem és leállt az alkatrészek, illetve motorok gyártása. Most a hetven alkalmazott arra vár, hogy vajon miként folytatódik a Norton története.

McGuinness itt még Norton-pilótaként mutatja be a gyárat. Valószínűleg ő is tudta, hogy ez lesz a sztori vége, ugyanis néhány hete hátat fordított a briteknek, és bejelentette, hogy Kawasakival indul a TT-n

A Leicester Mercury helyszíni tudósítása szerint betontömbökkel zárták el a komplexumot, egyszerűen képtelenség bejutni a gyárba. Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a társaság igyekszik megtartani a dolgozóit, mert szakemberek nélkül gyakorlatilag lehetetlen befektetőt találni és/vagy értékesíteni a céget. Ha ez nem lenne elég, azzal vádolják a Nortont 2008-ban megvásároló Stuart Garnert, hogy nem tisztességes úton jutott a vállalat megszerzéséhez szükséges pénzhez - már csak ez hiányzott a brit befektetőnek, akinek valószínűleg amúgy is álmatlan éjszakái vannak a kényszerűen bezárt üzem miatt.