Ma reggel négy forinttal csökkentette a MOL a 95-ös benzin és öt forinttal a gázolaj literenkénti árát, ennek hatására a benzin átlagára 346 forintra, a gázolajé pedig 345 forintra mérséklődött. A korábbi 20-25 forinttal szemben ma már lényegesen nagyobb, akár 40-50 forintos eltérés is lehet az egyes töltőállomások árai között ezért érdemes alaposan körülnézni tankolás előtt. Amíg Budapest külvárosában több helyen 330 forintot kérnek a benzinért, addig onnan pár kilométerre, az autópályák és autóutak mellett 375-380 forint között mozog a 95-ös literje.

csokken-a-banzin-ara-13547
Úgy tűnik, jó időre elfelejthetjük a januári, 380-390 forintos árakat

Jó hír, hogy a tavaszi OPEC-tárgyalások valódi hatása csak most, májusban lesz érezhető, s várhatóan tovább csökkenti az így is messze ötven dollár alatti hordónkénti - azaz 159 liternyi - nyersolajárat. Ez hozzájárulhat, hogy 2017 nyarán tartósan 350 forintnál kevesebbe kerüljön a 95-ös, azaz literenként legalább száz forinttal olcsóbban tankolhassunk, mint például a 2012-2013-as szezonban.