A GVH a 2010-2015-ös időszakra kiterjedő elemzésben a magyarországi új személy- és kishaszongépjármű-forgalmazás és -javítás piacait, valamint a hozzá kapcsolódó biztosítási piac működését vizsgálta, amiből kiderült, hogy a forgalomba helyezett új autók száma 2015-ig sem érte el a 2008-as gazdasági válság előtti szintet, a használt járművek száma viszont folyamatosan nőtt. Arra is felhívták a figyelmet, hogy 2015-ben a használt autók tették ki a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett gépjárművek csaknem kétharmadát, míg 2007-ben ez az arány csupán 11 százalék volt - áll az MTI összefoglalójában.

csokken-a-regisztracios-ado-13575
A GVH javaslata értelmében csökkentenék az illetéket, de újra gondolnák a használt járművek regisztrációs adóját és az eredetvizsgálat rendszerét is

Öregszik a járműpark

A hazai négykerekűek átlagos életkora meghaladja a 13 évet, míg a motorkerékpárok kapcsán ez a szám 17 év körül mozog. Azt szeretnék, hogy a számok jelentősen csökkenjenek, ezért jelentősen mérsékelnék az új gépjárművek forgalomba helyezésével és üzemben tartásával összefüggő költségeket. Emellett szeretnék, ha a használt járművekkel kapcsolatos költségek is módosulnának, többek között átdolgoznák a regisztrációs adó számítási módját, valamint az eredetiségvizsgálati rendszert is. Arra sajnos nem tért ki a javaslat, hogy ez mennyiben érinti a kétkerekűeket, pedig pont itt lenne sok-sok teendő. Napjainkban ugyanis egy EURO4-es, 125-ös robogónak nagyjából 50%-kal (!) magasabb regisztrációs adója, mint mondjuk egy családi autónak, pedig előbbi környezetterhelése - főként a 2-3 literes fogyasztás és az azonos úton eltöltött kevesebb üzemóra révén - jóval szerényebb.