Az MNB tegnapi közleménye szerint jelentősen, egy év alatt 7%-kal csökkent átlagosan a fővárosi autók KGFB-díja, míg vidéken nagyjából ugyanannyit fizetnek az autótulajdonosok, mint tavaly. A korábbi, közel ötvenezerről 43 700 forintra csökkent a személyautók átlagos éves díja.

csokkentek-a-kgfb-dijak-2022-ben
Közel 5%-kal nőtt a nagymotorok KGFB-díja, így 2021-ben átlagosan évi 12 165 forintot fizettek a tulajdonosok (Kép: MTI)

Ezzel szemben a motorok és robogók KGFB-díjai nőttek, amit azzal indokoltak, hogy az utóbbi években drasztikusan drágultak az alkatrészek és lényegesen több lett a munkadíj is. Hogy konkrét számokat is mondjunk:

egy korábbi felmérés szerint átlagosan 650 ezret csengetett a biztosító a kisebb és közepes méretű, 100 lóerő alatti teljesítményű motorral okozott karambolokban. Viszont azok a sofőrök, akik vétlen félként 100 lovasnál erősebb motorral ütköztek, azok – szintén átlagosan – csaknem 900 ezret kaptak kézhez a baleset után. 

Meglepő, hogy a viszonylag magas kárérték és az egyre emelkedő díjak dacára továbbra is filléres tétel a motorok kötelező biztosítása, legalábbis a gépek egyéb költségeivel összevetve. Miként a Bank360 tavalyi összesítéséből kiderült: egy év alatt 5%-kal drágultak a kötelezők, így 2021-ben átlagosan 12 165 forintot fizettek a motorosok évente, míg a robogósok KGFB-je 4563 forintba került.