Január elsején rajtol az amerikai kontinens déli részén a 2012-es Dakar, és a mezőny most először Peruba is ellátogat a megszokott helyszínek, Argentína és Chile mellett. Idén több mint kétszáz motoros és quados nevezett az eseményre, melyet a spanyol Marc Coma nyert meg, KTM 450 Rally-val.

A legjobbak is hibáznak: a győztes Marc Coma balesete az idei Dakaron

A kétkerekűek között komoly tapasztalatokat szerzett Nani Roma immáron autóval teljesíti a közel kilencezer kilométeres versenyt, ám felesége, Rosa Romero nem navigátorként, hanem önálló indulóként adta le a nevezését a 2012-es Dakarra, tervei szerint egy KTM nyergében fog nekivágni az embert próbáló versenynek. A 2012-es viadal egyébként Argentínából, a kontinens keleti partjáról, Mar Del Platából rajtol, és a mezőny egy egész hetet tölt a dél-amerikai országban, majd a hetedik napon lépnek át az indulók Chilébe, ahol - a pihenő után - újabb három nap száguldást követően érnek Peruba - az utolsó szakaszt Limában teljesítik a motorosok.

Dakar 2012

Nem lesz könnyű dolga az indulóknak, hiszen rögtön az első két napon több mint 1600 kilométert (!) kell motorozniuk a változatos terepen. A kéthetes rali legnehezebb része a kilencedik etap lesz, amikor másfél hetes fárasztó motorozás után egy 557 kilométeres speciált kell teljesíteni a versenyzőknek a chilei Antofagasta és Iquique között.