Kifejezetten hosszú, több mint 450 kilométeres speciál várt a motorosokra, no meg két rövidebb összekötő szakasz, miközben egyre durvább terepen haladtak Szaúd-Arábia vadregényes tájain. Ezúttal kicsit sem túlzás a vadregényes jelző és a durva terep, hiszen a második etap a legjobbakat is megizzasztotta a szó átvitt és eredeti értelmében:

Eközben a másik esélyes Walknert technikai hiba hátráltatta, így a KTM gyakorlatilag eltűnt az élmezőnyből. Barreda, Brabec, Quintanilla (Honda, Honda és Husqvarna) sorrend született a második napon, és ezzel az összetett állása is alaposan felbolydult.

A második szakasz quados, motoros összefoglalója

Miként említettük, a KTM nagyágyúi visszacsúsztak a középmezőnybe, s eközben a Barreda, Brabec, Branch alkotta trió sajátította ki a dobogót az összetettben. Így aztán egyelőre a Honda és a Yamaha dominál a Dakaron, nyomukban a Husqvarnákkal és a bajosan kezdő KTM-ekkel – derült ki a hivatalos eredménylistából.

dakar-2021-masodik-nap-28481
Az olasz Cesare Zacchetti valószínűleg Superman géposztályban indult az idei Dakaron...

A mai, harmadik napon jelenleg Price (KTM), Benavides (Honda) és Walkner (KTM) sorrendet mutat az élő időmérő, ám a különbségek minimálisak – két-három percen belül követik egymást az élen álló hármas boly tagjai. Persze érthető is, hogy Walkner most kilép és kockáztat, hiszen a tegnapi fiaskó után több mint kétórás lemaradást kell ledolgoznia. Ami a magyarajkú pilótákat illeti, Gyenes Mani a 37. (megelőzve Walknert), míg Saghmeister Gábor a 82. helyen áll a holnapi, negyedik szakasz előtt, mely 813 kilométer hosszú lesz.