Egyéni Európa-bajnoki elődöntő lesz május elsején a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban, jelentették be hétfőn a szervezők. Rajthoz áll többek között a dán Michael Jepsen Jensen korábbi junior és felnőtt csapatvilágbajnok, de itt lesz a kétszeres egyéni junior világbajnok, lengyel Mateusz Cierniak és honfitársa a lengyel Extraliga egyik legnagyobb ígérete, Bartlomiej Kowalski, illetve a kétszeres svéd bajnok Jakob Thorsell is. Magyarországot Magosi Norbert képviseli a mezőnyben.
Salakmotor-Eb a debreceni pályán
Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy idén a korábbihoz képest sokkal kevesebb versenyt rendeznek:
a május elsejei után június 7-én a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) 21 éven aluliak versenye (SGP2), a junior világbajnokság harmadik elődöntője következik, ezen a debreceni ifjabb Lovas Zoltán is indul majd. A szezon csúcspontja az augusztus 20-i ötvenedik Debreceni Nagydíj lesz.

Barcsa Lajos alpolgármester hangsúlyozta: fontos ennek a technikai sportágnak a megtartása, ezért a város idén is 15 millió forinttal támogatja az üzemeltető Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft.-t, azonban a jelenlegi szponzorok mellé továbbiakat is keresnek, hiszen látják, hogy nagyon sokakat érdekel a salakmotor.