Ötvenedik alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb presztízzsel és hagyománnyal bíró nemzetközi motorsport eseményét, a salakmotoros Debrecen Nagydíj augusztus 20-án a Perényi Pál Salakmotor Stadionban. Az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, hogy nívós mezőny, 16 vaspapucsos, köztük Eb- és vb-résztvevők mérik össze tudásukat 20 alapfutamban, majd két elődöntő után következik az ötfős finálé.
Augusztus 20-án rendezik az 50. Debrecen Nagydíjat
Barcsa Lajos alpolgármester kiemelte, hogy Magyarországon Debrecen az utolsó bástyája a salakmotor sportágnak és a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft.-vel közösen 2019 óta nem engedik el ezt a sportot. Ragaszkodnak hozzá, mert a helyiek és a környékbeliek is ezt teszik - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a Speedwolf a jubileum kapcsán kérvénnyel élt az önkormányzat felé, így a várostól további kétmillió forintos támogatást kapott a verseny még színvonalasabb lebonyolítása érdekében.

A meghívásos nemzetközi versenyre több nagy név is érkezik. Itt lesz többek között a korábbi világbajnok Jason Doyle, a kétszeres páros Európa-bajnok Jakub Jamróg, az ötszörös GP-győztes, négyszeres Világkupa-aranyérmes Niels Kristian Iversen, aki a debreceni közönség egyik nagy kedvence és az elmúlt három évben kétszer hódította el a Debrecen Nagydíj trófeáját. Szintén ott lesz az indulók között a tavalyi győztes Matic Ivacic, míg a hölgyeket Hannah Grunwald képviseli, aki a FIM Woman Gold Trophy versenyén lett idén a szakág (nem hivatalos) női világbajnoka.

A bombaerős mezőnyben két magyar mutathatja meg tudását, az idén 50. születésnapját ünneplő, többszörös nagydíj-győztes Magossi Norbert, valamint Lovas Zoltán. Lovas a sajtóeseményen kiemelte, hogy erős verseny lesz, ezt a startlista is mutatja, de minden futamhoz ugyanúgy áll majd oda, hogy a legtöbbet és a legjobbat hozza ki magából. A verseny mellett további színes programokkal is készül a Speedwolf - mondta Baráth Norbert, hozzátéve, hogy mintegy száz négyzetméteren kiállítás nyílik régi és újabb salakmotorokból. Ismertette, hogy a jegypénztárak 11 órakor nyitnak majd, a kiállítás déltől lesz látogatható.
A kapukat 13 órakor nyitják meg, az aláírásokat 14 órától lehet kérni a versenyzőktől, a bevonulás 15:45-kor kezdődik, míg a verseny 16 órától.