Mindössze kilenc perces előnnyel a francia Cyril Despres nyerte a motorosok versenyét.

Az 1 hét múlva 31. születésnapját ünnepelő Despres vegyes érzelmekkel nyilatkozott győzelmével kapcsolatban, hiszen rövid időn belül két olyan barátját is elvesztette, akiktől a legtöbbet tanulta. Richard Sainct végzetes balesete a Fáraó-ralin, majd Fabrizio Meoni tragikus halála rányomta bélyegét a ralisporta, és a KTM-nél komolyan fontolóra vették a jövőbeni támogatásokat. Mindenesetre meglepő lenne ez a fajta döntés, hiszen mára a Dakar és a hozzá hasonló ralikon a KTM egyeduralkodová vált, és a Yamaha kétkerék meghajtású 450-esén kívül más gyár labdába sem rúghat. Idén sincs ez másképp, hiszen a győztes Despres mellett Marc Coma és Alfie Cox állhatnak a dobogóra, akik szintén egy KTM 660 Rally-val indultak.

A magyar motorosok közül Varga Ákos kiválóan teljesített, és az összesítésben 12 órás hátránnyal a 27. helyen végzett. Nagy Péternek is sikerült a 9000 kilóméteres távolság legyőzése, és 39 órás hátránnyal 81-ként fejezte be a versenyt. Harmadik magyar indulónk Hermann Henrik sajnos feladni kényszerült a ralit, mivel az 5. szakaszon a lábára dőlt egy motor, és a 6. szakasz után már olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudott tovább versenyezni.

Összesített eredmények

Kapcsolódó anyagok:

Elhunyt Fabrizio Meoni

Elindult a Dakar

Dakar 2005