Hála a lelkes szervezőknek, idén is sikeres volt a csaknem két évtizede minden év májusában megrendezett motoros búcsú és motoráldás, melynek természetesen ezúttal is az Ecséd melletti kápolna adott helyet. Most maguk a rendezők mesélnek róla, miként is zajlott az idei találkozó.

ecsedi-motoraldas-riport-2023

Mondhatjuk, hogy 2023-ban még nagyobb hangsúlya és fontosabb üzenete volt a motoros búcsú mottójának: „Jó példával élni kétkeréken!" Elvégre élen jártak motoros barátaink jelenlétükkel bizonyítva az összetartozás és a biztonságos közlekedés fontosságát, az előadók pedig nagy örömmel vettek részt az eseményen.

Így zajlott az idei ecsédi motoros búcsú

A pénteki nap megnyitója után a vendégek a hagyományosan megtartott májusi litánián és azt követő körmeneten vehettek részt. A megnyitón az alapítvány kuratóriumát képviselve Csontos István kuratóriumi tag a motoros zarándoklat hagyományára és annak rendjére hívta fel a figyelmet, Kiss Zsolt az idén 10 éves Ecsédi Motoros Egyesület elnöke pedig a motorosként köszöntötte a résztvevőket. Az est folytatásában az Ecsédi Motoros Egyesület (EME) látta vendégül a már pénteken érkező motoros zarándokokat.

ecsedi-motoraldas-riport-2023

A kiemelt esemény második, egyben főnapján sokan voltak kíváncsiak a különleges programokra, az ország több településéről és a határon túlról, például Felvidékről is érkeztek motorosok, hogy lelkileg feltöltődhessenek a szép környezetben található Szentkút-völgye szenthelyen. Jó hangulatban kezdődött a nap az ünnepélyes megnyitóval, ahol a szervezők mellett a társszervezők is köszöntötték a zarándokokat. Machovits László mindig inspiráló ünnepi beszédében a szenthely igazi vendéglátójáról, a Boldogasszonyról szólt, valamint a rendezvény motorosoknak szóló üzenetéről. Tóth Zoltán a MOTaMOT nevében köszöntötte a résztvevőket, és osztotta meg nosztalgikus élményét az elmúlt évek motoros búcsújáról.

ecsedi-motoraldas-riport-2023

A megnyitót követően felgyorsultak az események és egyre többen érkeztek a Boldogasszony kápolnához, hogy a motoros barátokkal, motoros társaságban a soron következő programokon részt vehessenek.
A megnyitó után könyvbemutatóra és beszélgetésre került sor Gál Vilmos író közreműködésével, aki a Lengyel freskó, A latrok ideje és a Báthory két kötetes regények szerzője. A szerző beszélgetőtársa Machovits László, a Hunyadi Rend motoros közösség kapitánya volt. A könyvbemutató keretében szó esett az írásmódról, a háttéranyagokról, a kutatás nehézségéről és a regények cselekményéről. Nagyszerű élmény volt, köszönet a közreműködőknek.

ecsedi-motoraldas-riport-2023

Alig telt el az első program, egy újabb előadásba csöppenhettek a jelenlévők, akik lelkes igyekezettel követték figyelemmel Dr. Hidán Csaba László régész-történész, harcművészet oktató előadását Árpád népének viselete és harcművészete címmel. Nem túlzás azt mondani, hogy mindenki számára érdekes és látványos előadás volt, hiszen Dr. Hidán Csaba úr nem csak ismertette, vagy példákat említett egy-egy történelmi tényről, hanem talpig viseletben öltözve be is mutatta azt, sőt be is vonta a közönséget., amit a résztvevők hatalmas tapssal háláltak meg, tegyük hozzá: megérdemelten. Köszönjük régész-történész, harcművészet oktatónak az előadását és hogy időt szakított ránk!

ecsedi-motoraldas-riport-2023

Miközben egyre csak fokozódtak a várakozások a következő programokra, addigra elkészült a MOTaMOT felajánlásából és az Ecsédi Motoros Egyesület jóvoltából az ebéd, amire mindenkit szeretettel vártak. Köszönet a helyi motorosoknak a szolgálatukért!

Az ebédet követően elérkezett a pillanat a pódiumbeszélgetésre, ahol a résztvevők, Csőszteleki Kiss Attila Péter író, valamint Chemez Farkas lovas zarándok várta a kérdéseket Rimóczi Béla motoros barátunktól, aki a pódiumbeszélgetés moderátora volt. A téma érintette a lovas-zarándoklat célját, múltját és jövőjét, a megtett út viszontagságait, valamint a szerző részéről a (R)égi anyanyelvünk különlegességéről, a szavak jelentőségéről, továbbá Ferenc pápa látogatásakor történő megnyilatkozásról, mi szerint „magyarul csak a paradicsomban beszélnek, hiszen azt mondják, egy örökkévalóság kell ahhoz, hogy megtanuljuk ezt a nyelvet” (Ferenc pápa, 2023. április 28.) Köszönjük a pódiumbeszélgetés közreműködői részvételét, szolgálataikat!

ecsedi-motoraldas-riport-2023

A beszélgetés végére már megérkeztek a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület kutyás egysége, akik a kutyás bemutató közreműködői voltak. A motoros zarándokok mellett a helyi és környező településekről érkező érdeklődő családok nagy lelkesedéssel vettek részt a remek és látványos bemutatón, ahol a kutyakiképzés alapjai mellett különféle szituációk kerültek bemutatásra. Köszönjük a polgárőr egységének és a tréner jelenlétét, idejét és fáradozásaikat. Emelték az esemény fényét. A nap előrehaladtával elérkezett a programok zárásaként az ünnepi szentmise, a motorok és motorosok megáldása, majd a motoros felvonulás.

Nincs a világon még egy ilyen jármű, mint a motor...

Az ünnepi szentmisét Marti József esperes-plébános atya celebrálta fényes asszisztenciával, aki maga is motorral érkezett, akárcsak a ministráns segítői. A szentmise olvasmányait és könyörgéseit is hagyományainknak megfelelően szintén motorosok olvasták fel. A motoros búcsú keretében emlékeztünk meg a „Szűz Mária, a keresztények segítsége” ünnepről. Marti József atya a prédikációjában kifejtette: Szűz Mária, keresztények segítsége emlékünnepe és az ecsédi Szentkút-völgye motoros búcsú ünnepe a szabadság és a függetlenség visszaszerzésének az ünnepe egyháztörténeti szempontból igen jelentős. Nem mellesleg ezzel utalt a párhuzamra, vagyis az ünnep történetére és a motorozás szabadságára.

Nincsen a világon olyan jármű, amin az ember úgy meg tudná élni a szabadságot és a függetlenséget, mint egy motoron. Azonban a motoros búcsúhoz kötődés megint csak kicsit visszautal a Boldogságos Szűz Máriára. Mi itt ezt a búcsút az Ő anyai oltalma alatt éljük.

– jelentette ki József atya.

A beszédében utalva a szenthelyre és a Boldogasszonyra, megosztotta egy számára legkedvesebb motoros idézetét:

A sisak meghallgatja a problémáidat, a gázkar érzi az érzéseidet, a kipufogó veled üvölt, ha kell! És még azt kérdezitek: miért csináljuk? Ezek a sorok, bár fogalmam sincs ki írta le, de igazából vonatkozhatnának egy édesanyára is... aki meghallgatja a problémáit, aki érzi az érzéseit és még akár velünk is üvölt, ha kell.
Nincs más ilyen, csak az édesanyánk.

Mint az olvasható az atya beszédéből, igencsak szívhez szóló és tartalmas szentmisén vehettünk részt, amely mintegy megkoronázta a Motoros búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat ünnepét. Ezúton is köszönjük Marti József esperes-plébánosnak a szép és tartalmas szentmisét, és hogy megáldotta a motorokat, motorosokat! Köszönjük a vele érkező ministránsoknak és a motoros zarándokok közül résztvevő asszisztencia szíves szolgálatát!

ecsedi-motoraldas-riport-2023

Végül, zárva a 17. Motoros Búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat eseményének összefoglalóját hálás szívvel köszönjük a motoros zarándokok és barátaink részvételét, motoros társszervezetek partnerségét, szolgálatát. Valamint köszönjük a segítségét és közreműködését az Ecsédi Polgárőrség két tagjának, illetve a hangosításért felelős szakembereknek! Továbbá köszönjük minden előadónak a remek előadásokat, bemutatókat és beszélgetéseket. Köszönjük a helyiek segítőkészségét, felajánlásaikat és türelmüket a rendezvény iránt!

ecsedi-motoraldas-riport-2023

Köszönjük az állandó fotósunknak a remek képeket, s köszönet a Tátra Club Ecséd rendezvényhely vezetőjének és alkalmazottainak, akik a rendezvény ideje alatt a büfét biztosították! Köszönjük a szervezetten érkező motoros zarándokoknak, motoros barátainknak, hogy a közösségükkel itt voltak velünk! – zárta mondandóját Csontos Péter Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapító tagja és koordinátora.