Megszokott már, hogy érdekes programokkal és jelentős árengedménnyel indítja az őszi szezont Pest megye legismertebb motoros boltja, az RMC.

Piknikhangulat és vásár a törökbálinti RMC Motornál

Az idei rendezvény különlegességét az adja, hogy immáron egy hétig, október 14-től 21-ig tart a dzsembori, melyre – a korábbi évek tapasztalatai alapján - az ország távolabbi pontjairól is sok látogatót várnak.

egy-hetig-tart-a-baz-nagy-rmc-vasar-es-szureti-hetvege
Sörpadokat is felállítanak a bolt mellett található fedett placcon, ahol ehettek, ihattok és beszélgethettek egy jót a többi motorossal

Az utóbbi években egyre inkább kitolódott a motoros szezon, ezért októberben és novemberen is sokan nyeregbe pattannak, hogy túrázzanak egyet. Nem meglepő hát, hogy október harmadik hetére időzíti vásárát az RMC, mivel így még az idei utolsó gurulások alkalmával is használhatjátok a frissen megvásárolt szerkót vagy éppen motort.

A program október 14-én, pénteken reggel 10 órakor veszi kezdetét, aznap, szombaton és vasárnap is este nyolcig égnek majd a fények a Bajcsy-Zsilinszky utcai motorosközpontban.

A termékeken túlmenően ízletes egytálétellel, zsíroskenyérrel, fröccsel és zenével kedveskedik nektek az RMC csapata.

Szeretnél quadozni? Az RMC-nél ezt is kipróbálhatod!

A család minden tagja kikapcsolódhat a Quadtours egyedülálló, Törökbálint szívében megbújó parkjában, ahol tapasztalt szakemberek közreműködésével ismerkedhettek meg a négykerekű terepgépekkel. Ha az időjárás engedi, jelentkezhettek quados oktatásra és részt vehettek az életre szóló élményekkel kecsegtető Bányakaland szafariprogramon. A vásárra tekintettel mindkettőt kedvezményes részvétei díjért vehetitek igénybe.

Miként a program főszervezőjétől megtudtuk, idén is nagy akciókra számíthattok, tudniillik jelentős kedvezménnyel vásárolhattok többek között B-Star motoros ruházatot, B-Star és Falco csizmát, Brubeck alsóruházatot, Abus lezárókat, Shad dobozokat, Sena kihangosítókat és kommunikációs eszközöket, továbbá Airoh, B-Star, Icon, MT és NZI sisakokat, MucOFF karbantartó és tisztítószereket, illetve RamMount telefontartókat.

egy-hetig-tart-a-baz-nagy-rmc-vasar-es-szureti-hetvege
Tetőtől talpig felöltözhettek a Pest megyei motoros boltban, ugyanis az egyhetes vásár keretein belül kabátokra, nadrágokra, sisakokra, kesztyűkre és lábbelikre is vonatkozik az akció

Mindemellett roppant kedvező áron juthattok hozzá gumiabroncsokhoz, kesztyűkhöz, protektoros farmerekhez, kiegészítőkhöz és alkatrészekhez, további temérdek egyéb cucchoz, csak győzzetek válogatni a jobbnál jobb ajánlatok között!