Első és legfontosabb, hogy pár tanács elolvasásától senki nem lesz Ghostrider, miként a szakácskönyv átnyálazása után sem válsz Gordon Ramsay-vé. Így a virtuális egykeréksuli önmagában nem tanít meg kerózni, viszont segít megérteni, hogy mit és miért tegyél a holtpont keresése közben - jó elmélettel könnyebbé válhat a gyakorlat is. Mi annyival járulhatunk hozzá a sikerhez, hogy a „kályhától indulunk”, azaz olyan részletekre is hosszan kitérünk, mint a megfelelő fokozat, a védőfelszerelés vagy a hátsó fék szerepe kerekezés közben, amire nem biztos, hogy minden kezdő gondolna.

Kereket fel!

Az egykerekezés bonyolult mozdulatsor összehangolt, finom végrehajtásának az eredménye. Felkészített motort és komoly összpontosítást követel meg, és mint minden látványos gyakorlat, ez is rengeteg gyakorlást igényel – nem véletlen, hogy általában erőből nyomják a srácok, és ritka a valóban látványos, kimondottan lassú kerózás. Mindenekelőtt tisztázzuk a helyszínt: hol és mikor próbáljunk gyakorolni? Keressünk a környéken vagy kérdezzünk körbe a haveroknál, ki tud a forgalomtól elzárt magánterületet, parkolót, ahol a tulajdonos engedélyével el lehet kezdeni a gyakorlást. Sajnos közúton egykerekezésért megbírságolhatnak, és ez még a kisebb baj – senkinek nem hiányzik, hogy valaki kihajtson elé, amikor éppen egyensúlyoz a géppel, szóval részünkről ezt nem javasoljuk.

egykerekezes-tippek-tanacsok-hogyan-csinald-biztonsagosan-25063
Sok gyakorlással, igazi mesterré válva, akár a hátsó sárvédővel is érinthetjük a talajt - persze ez nem a második és nem is a tizedik óra anyaga lesz...

Megtaláltuk az ideális helyet, de hogyan is fogjunk bele? Semmiképen ne egyedül ne álljunk neki, bármennyire is bátrak vagyunk, és azt gondoljuk, velünk nem történhet baj. Mindig legyen ott egy tapasztaltabb barát, aki segíthet, illetve nálunk jobb motorosként tanácsot adhat - kívülről mindig jobban látja, mit is csinálsz jól vagy rosszul.

Milyen motort válasszak egykerekezéshez?

Maga az egykerekezés ugye nincs motorhoz kötve, megfelelő gyakorlással és ügyességgel tulajdonképpen bármivel lehet. Mi mégis egy kicsit nyomatékosabb, könnyű, négyütemű motort ajánlunk, azzal könnyebb lesz kivitelezni. Legutóbb például a nemrég megjelent Honda CRF450L-el próbáltuk, ami így Euro4-re fojtva is szépen kivette az elejét kettesben is. Ha minden adott ahhoz, hogy elkezdjük a gyakorlást, megvan a jármű, a helyszín, a társaság és persze a megfelelő védőfelszerelések - indulhatunk? Persze, de fontos, hogy mindig öltözz be, meleg ide vagy oda! Viseljünk sisakot, kesztyűt, bőrruhát vagy protektoringet, no meg persze masszív, protektoros motoroscsizmát!

egykerekezes-tippek-tanacsok-hogyan-csinald-biztonsagosan-25065
A profik is csak beöltözve nyomják, tegyünk mi is így!

Mi a kuplung, gáz és lábfék kombinációját ajánljuk, ez a leghatékonyabb módja az egykerekezésnek. A profik is azt tanácsolják, inkább kettes fokozatban próbálkozzunk, főleg nagyobb hengerűrtartalmú, erősebb gépek esetén. Kezdésként érdemes kicsit próbálgatni a hátsó féket, megérezni, hol a fogáspont, és elsajátítani ennek a finom kezelését, ami a későbbiekben elengedhetetlen lesz.

egykerekezes-tippek-tanacsok-hogyan-csinald-biztonsagosan-25069
A kevesebb több? Tesztünkön a pörgős MT-09 is a gyengébb, lágyabb teljesítményleadású üzemmódban lett igazi kerekezőmotor

Tehát adott az egyenes út vagy parkoló, jobb lábunkat rákészítjük a hátsó fékre, hiszen ha bármi történik, például túl nagy gázt adunk, akkor a fékkel tudjuk földre parancsolni az első kereket. Kettes fokozatban gurulunk az úton, lábunk a féken, ekkor két ujjal behúzzuk a kuplungkart, majd határozott gázadásra ráengedjük. Ekkor érezzük, amint alacsonyabb fordulatszámon is megugrik a motor – kezdésként ezt szokjuk meg, és tapasztaljuk ki, mekkora gázra és kuplungolásra miként reagál, mennyire hirtelen emeli az elejét. Ezt egyébként a videóban részletesebben is kifejti Sanko, érdemes meghallgatni:

Ne csak a matekot magold! Az általános, elméleti tanácsok után itt a gyakorlat – egykerék távoktatásban Sankótól

Ha már érezzük, miként viselkedik a motor, mikor ugrik meg, elkezdhetünk különböző technikákat elsajátítani. Sokan a dupla gázadásra esküsznek, olyankor az első gázadás után a másodikra „dobják rá a kuplungot”, ekkor az összeülő, majd kirugózó első villa is segít a „mutatványban”. Az a lényeg, hogy viszonylag magas fordulaton engedjük rá a tengelykapcsolót, és gyakoroljunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, illetve a szűk kanyarodás technikájához hasonlóan itt is állandó gázzal és hátsó fékkel kontrollálva tartsuk levegőben a kereket.

egykerekezes-tippek-tanacsok-hogyan-csinald-biztonsagosan-25068
Nem az erőn múlik - a 25 lovas Honda is simán vette az elejét kettesben

Az ok rém egyszerű: a fék könnyebben adagolható, mint a gáz – amibe ráadásul kapaszkodsz is az ágaskodó motoron, ha nem tartod magad combból. Ha már ez is megy, a gáz és a fék finom játékával meglesz a hosszirányú holtpont, míg oldalirányban két lábbal stabilizálhatjuk a gépet, hogy egykeréken is egyenesen fusson. Eddig hát az elmélet, de azt javasoljuk, aki mellett nincs tapasztalt segítő, inkább keressen egy sulit, ahol profi oktató segítségével, kifejezetten erre felkészített gépekkel gyakorolhat - biztosan több sikerélménye lesz, és saját motorját sem kockáztatja vele.