Összesen 13 órán át tartott a folyamatos egykerekezés, mely során a japán pilóta egy Yamaha Jog nyergében 500,5 kilométert tett meg, s az első kerék egyszer sem érintette a talajt. Ezzel jócskán túlszárnyalta az egyébként szintén Japánban született, 1991-es csúcsot, ami „alig” 340 kilométer volt.

egykerekezes-vilagrekord-masaru-abe-13449
A motor jól bírta a megpróbáltatásokat, ellenben vezetője, Abe 13 óra után már szinte sokkos állapotban volt, és rendkívüli fájdalmai miatt szakította meg az eredetileg jóval hosszabbra tervezett utat

A versenyző legalább hatszáz kilométert szeretett volna megtenni, ám - mint mesélte - a végére szellemileg és fizikailag is teljesen kimerült, kiszáradt, s karjaiban elképesztő fájdalmat érzett, ezért a 13 órás folyamatos holtpont után úgy döntött, nem folytatja tovább. A motorról elég szűkszavúan nyilatkozott a pilóta, de ismerve az egykerekezésre használt gépeket érő igénybevételt, no meg a félezer kilométer megtételéhez szükséges benzin biztosítását, valószínűleg sok-sok egyedi megoldás lapult az első ránézésre szériának tűnő Yamaha idomai alatt.