Úgy 150 éve jelentek meg az első, emberi erővel hajtott, egykerekű járművek. Természetesen ahogy elterjedtek az elektromos, majd a belsőégésű erőforrások, úgy lettek egyre gyorsabbak ezek a különös szerkezetek, és párhuzamosan több feltaláló, illetve gyártó is elkészítette a maga motorját.

Egykerekű Simson

Aki részletesebben megismerkedne a fura járgányokkal, korábbi cikkünkben csemegézhet az őrültnél őrültebb motorok között.

egykereku-simson-saigonbol
Még „csomagtartó” is került a motorra... 

Amiért szóba kerültek az egykerekűek, az nem más, mint az idei Distinguished Gentleman's Ride, ahol érdekes és/vagy klasszikus gépekkel vonulnak fel az alkalmi ruhát viselő motorosok. A világszerte megtartott jótékonysági felvonuláson kapták lencsevégre ezt a Szimót is, ami kétségtelenül a legérdekesebb NDK-s moped, amit valaha láttunk.

egykereku-simson-saigonbol
Masszív kitámasztó segíti az elindulást és megállást

Az erőforrás jobbára gyári, abból is a négyfokozatú változat, minden más azonban az építő kreativitását dicséri. Persze az egykerekű jelző most nem egészen pontos, mivel két hátsó kitámasztó kerék segíti az elindulást, míg a motoros holmijai a kerék mellett (hol máshol, ugye?) kapnak helyet.

egykereku-simson-saigonbol
Az egyedi Simson a saigoni Opera View épülete előtt

Köszönjük a remek képeket a Tư Râu Facebook-oldalnak – tényleg nem mindennapi vas lett a jó öreg Simsonból!