A megszokott hatalmas csinnadrattával, ám annál szokatlanabb résztvevőkkel találkozhattak a szerencsés motorosok, akik a kellemes, vénasszonyok nyarát idéző hazai klíma helyett inkább a hideg és esős Milánót választották az elmúlt héten.

eicma-100-riport-2939
A Honda látványos bemutatója nyitotta a kiállítás első, szakmai napját

A hatalmas csarnokokban – melyekből idén hatot töltöttek csurig motorokkal – nagyjából egy egész délutánt igényelt valóban minden egyes sort végigjárni, így aki egy-egy márkánál leragadt vagy kivárt egy izgalmasnak ígérkező leleplezést, az utána szedhette a lábát, hogy a nap végén az utolsó szegletben megbúvó apró, de érdekes standokra is eljusson.

eicma-100-riport-2937
Az SH immáron nem csak egy típusnév, de a motorostörténelem meghatározó része is

Természetesen a nagy gyártók, élen a négy japánnal gigászi, kézilabda-pályányi területeket foglaltak el 2015-ös modelljeikkel, de meglepő módon az olyan, nemrég még pénzügyi gondokkal küzdő cégek, mint például az MV Agusta is hatalmas és csillogó bemutatóval nyűgözte le a motorosokat.

Változó trendek

Összességében úgy tűnt, mintha két, vagy inkább három jól elkülöníthető vezető trend jelent volna meg a piacon, már ami a kiállításon elfoglalt helyet és az ott bevonzott látogatók mennyiségét illeti. Egyrészt ismét feltámadt a vágy a tervezőkben, hogy csekély darabszámban eladható, ugyanakkor lenyűgöző gyorsasági gépeket alkossanak. Jóllehet, bennük eddig is megvolt a vágy erre, így inkább a pénzügyi osztály vezetői és a marketingesek látták úgy, hogy érdemes ismét bedobni a gyeplőt a lovak közé, s megmutatni a világnak, hogy mire is képesek az ő zsenijeik.

eicma-100-riport-2940
Rajtszámtábla a valóban sportos megjelenésért és extrém súlycsökkentés, hogy két mázsa alá szorítsák az R1 tömegét. Még a faridom is üreges, jóllehet, az ívesen kivágott műanyagok csak pár grammot nyomhattak

A Honda Marquezzel és az utcai RC213V-S prototípussal próbálta sokkolni az egybegyűlteket, majd alig félórával a legkeményebb sportmotorjuk bemutatása után a Kawasakinál leplezték le a H2 utcai, lámpákkal felszerelt verzióját, míg leghamarabb a Yamaha robbantott – Rossi már hétfőn lerántotta a leplet az 1:1 tömeg/teljesítmény arányú R1-ről.

eicma-100-riport-2942
MotoGP testközelből - már csak ezért is érdemes ellátogatni egy nívós kiállításra. Tele is volt a Suzuki ujjlenyomatokkal rendesen...

A Suzukinál mit sem csökkent a pörgés, a korábban már látott GSX-S1000, valamint ennek idomos kivitele állandó fotótéma volt, az üvegcellában pózoló kecses Recursion is megállásra késztette az embereket, s a terepesebb DL650 - valamint a rajta ülő szépség - mellett sem mentek el szótlanul a motorosok.

eicma-100-riport-2921
Ez is Olaszország! Látványhajvágás az épített vasak mellett minden bátor és próbálkozó kedvű betérőnek!

A Kawasaki 310 lovas (!) H2R-je és a kereken száz lóerővel szerényebb utcai H2 modellje mellett szinte észrevétlenül bújt meg a valódi újdonságnak számító Z300, Z250SL, valamint az általunk korábban már bemutatott Vulcan S. Kicsit csiszoltak a GTR1400-on is, de ez tényleg már csak homályos emlék maradt a meghökkentő H2-től megrészegült szemlélőknek...

eicma-100-riport-2931
Kíváncsi vagyok, hogy az extrém formájú és elhelyezésű lámpatestek mikor bukkannak fel a konkurensek motorjain, illetve a kínai webáruházak polcain. Szerintem nem kell sokat várnunk...

Az MV Agustánál főként az új sportos túragép, a Stradale 800 körül volt nagy nyüzsgés, ami az oldaldobozokba integrált hátsó lámpatesteket (!) és a többi szokatlan megoldást látva nem is csoda, de a Dragster RR, valamint a Turismo Veloce is megért egy-egy kósza pillantást. A Ducatinál természetesen a spéci vezérléssel büszkélkedő Multistrada és a méregdrága ékkőként tündöklő 1299 Panigale vitte a prímet, elhomályosítva a Kölnben már debütált Scramblereket. Az európai gyártóknál maradva a Triumph háza táján leginkább a Tiger 800 speciális, XRx, valamint XCx kiadásainál időztek a motorosok, de jó páran üléspróbát vettek a tizedik évébe lépő Rocket szintén X-jelzésű, talpig feketébe öltöztetett kiadásán és a Nightstormon is. A Piaggio csoportban valószínűleg a Super Duke nyomába eredő, 1100-as, 175 lóerőre izmosított Tuono vitte a prímet, de sokan elméláztak a teli első kerékkel felszerelt, selyemfényű feketébe öltöztetett Moto Guzzi MGX-21 tanulmány mellett is.

eicma-100-riport-2923
Ismeretlen ismerős: a már ismert modellek új változataival kedveskedett a Triumph a látogatóknak

A KTM végre megszólította a visszafogott endurók és túramotorok leendő vásárlóit is, s az elképesztően erős 1290 Adventure mellett piacra dobta a 990-es örökébe lépő alig százlovas, s 230 kilós 1050 Adventure-t, mely nem mellesleg vagy harmadával olcsóbb, mint a csúcsmodell. Közvetlen szomszédja a szintén narancs kézbe került Husqvarna volt, ahol végre élőben megcsodálhattuk a kiváló tömeg/teljesítmény arányú 701 Supermotót, s mellette a 401 Vitpilent, illetve a 401 Svartpilennt is.

eicma-100-riport-2929
Idősebbek is elkezdhetik! Szinte bármelyik motorra felülhettek a látogatók, a népszerűbb típusoknál néha még várakozni is kellett pár percet az üléspróbára

Nem meglepő módon az egy helyre tömörülő európai cégek standjai közül talán a BMW-nél volt a legnagyobb tumultus. A korábban már részletesen bemutatott S 1000 XR sokakat vonzott, miként a Kölnben már leleplezett R 1200 R és RT is belopta magát a motorosok szívébe, s szemre úgy festett, hogy a csupasz verzió volt az érdekesebb a látogatók számára.

eicma-100-riport-2924
A talján nakedek babérjaira tör a BMW a fiatalos Roadsterrel. Nem mellesleg a betérő motorosokat is megvendégelték a bajorok pár finom szendviccsel és egy kis frissítővel

Végtelen kínálat

Legalább egy fél napot vett igénybe, hogy alaposan átrágjuk magunkat a japán és európai cégek összes modelljén, pedig az igazán nagy tömeg, név szerint a tengerentúli kínálat, az indiai és távol-keleti csodák, valamint a kiegészítők armadája csak ezután következett. A legfeltűnőbb amerikai résztvevő természetesen a Harley-Davidson volt, afféle Janus-arcú kiállítóként. Itt láthattuk az egyik igazán ütőképes elektromos motort a Livewire személyében, s szintén a milwaukee-i standon bolyonghattunk hosszú percekig a baggerek új generációját csodálva, ugyanakkor a csillogó gépek mellett az egész forgatag talán legszomorúbb pillanatát is ezen a helyen élhettük meg.

eicma-100-riport-2933
Amikor egy kép tényleg többet mond ezer szónál. Hanyag megoldások tömkelege a Harley-Davidson Street 750-en

A gigászi és tényleg kívánatos vasak között komoly szerep jutott az Indiából származó, viszonylag olcsó Street 750 modellnek, amit alaposan szemügyre véve elképesztő részletekre bukkantak a látogatók. A hanyagul elvezetett, majd kábelkötelgelővel úgy-ahogy rendbe szedett vezetékekkel kezdődött a trauma, melyet követett a hegesztések látványa, kiegészülve a kínai robogókat idéző kapcsolókkal és az egyszerű, átfúrt vaslemez segítségével, látszólag találomra rögzített kürttel. A teleszkóp álló helyzetben is folyton lecsúszó gumiharmonikája tette fel a pontot az i-re, melyet fekete szigetelőszalaggal próbálták álcázni, ami viszont a kosztól minduntalan felpöndörödött... Valljuk be, ilyen gányolásra még a nagyáruházak filléres robogóin se számít az ember, nemhogy egy legendás gyártó 750-es motorján.

eicma-100-riport-2918
Ugye mindenki felismeri, hogy melyik egykori ikonra hasonlít ez a motor?

Szinte egy egész napot kitett a milánói körséta, ahol még jó pár érdekességet tartogattak számunkra a további pavilonok. A sorozat következő részében visszatérünk a szebbnél szebb olasz lányokkal, s megannyi újdonsággal a biztonság- és garázstechnika, a motorszállítás, valamint az általános karbantartás területéről. A folytatásban ezeket vesszük sorra, élen a csajokkal, de nem megfeledkezve a járműipar legérdekesebb újításairól és az épített motorokról sem.