Az európai gyártók egyre nagyobb figyelmet szentelnek a komfortos, hosszabb utakra is alkalmas gépeknek, hiszen az eladási statisztikákból jól látszik, hogy szépen lassan ez lesz a legnépszerűbb kategória az öreg kontinensen. Az olaszok egy vadonatúj modellcsaládot hoztak Milánóba, hogy lenyűgözzék a közönséget.
Ducati
Az erőtől duzzadó cruiserek remekül mutatnak a belvárosi kávéházak előtt, ám több napos utazásra legfeljebb szólóban, egy szál bankkártyával alkalmasak, hiszen a falatnyi hátsó ülés és a csomagtér teljes hiánya komoly kompromisszumokra kényszeríti a tulajdonosokat. A Ducatinál egy önálló típus, a Diavel Strada életre hívásával orvosolták ezt a problémát. Formatervezett, több mint nyolcvan liter űrtartalmú doboz szett, nagyméretű légterelő plexi, kényelmesebb nyereg és magasabbra illetve hat centivel hátrébb húzott kormány segíti a gondtalan kirándulást, valamint egy megnövelt teljesítményű generátor várja az utólag felkerülő elektromos extrákat.
A sokrétű felhasználást erősíti a ride by wire gázmarkolathoz illesztett motorvezérlő elektronika is, mellyel nagyjából megfelezhető a 162 lóerős csúcsteljesítmény – ez főként esőben vagy városi araszoláskor jöhet jól. Az ördögi cirkáló vonzó formájával és a sokkoló nyomatékával szerezhet rajongókat magának, de a cég a könnyebb, sportosabb gépek szerelmeseinek is tartogatott egy meglepetést – a műszakilag és külsőre is teljesen megújult Hypermotard típuscsaládot. A könnyed supermotót végre megszabadították a kissé idejétmúlt, léghűtéses blokktól, ezzel a korábbi, 81 lóerős teljesítményt kereken 110-re tornázták fel, és a nyomatékleadás is sokkal határozottabb lett. A szűk pályák és a hágók egyik etalonja lehet a Hyper-família, ám az alföldi srácoknak ez aligha jó hír: nekik több száz kilométert kell gubbasztani a vékonyka nyergen, míg elérnek az első felfutóig… Rájuk is gondoltak Bolognában, amikor megalkották a Hyperstradát, mely szélesebb, vastagabban párnázott üléssel, több információt nyújtó műszerfallal és gyári doboz szettel kerül a szalonokba.
Ugyan hatótávolság terén nem vitézkedik a talján V2-es, hiszen forszírozott tempó mellett akár 150 kilométer alatt(!) nullára eshet az üzemanyag szintjelzője, de a jobb ergonómia és az utasszállítás lehetősége miatt valószínűleg sokan választják majd az új, erősebb Hypert a Pordoi és a Glockner meghódításához.
KTM
Az idei bemutató főként a Duke családról szólt, hiszen rögtön két ismeretlen Herceggel is találkozhattak a Milánóba zarándokló motorosok. A néhány héten belül életbe lépő A2-es jogsikategóriához passzol az Indiában készülő 390 Duke, mely 139 kilós tömeggel és 44 lóerős csúcsteljesítménnyel várja az osztrák márka rajongóit.
A WP futómű és a Brembótól érkező fékrendszer már ezerszer bizonyított a KTM motorjain, így a kezelhetőségre várhatóan most sem lesz panasz, a kiszervezett gyártásnak köszönhetően pedig a vételár is örvendetesen alacsony: a hírek szerint másfél-millió forint környékén lesz kapható a középméretű Duke. A sorozat legvérmesebb tagja, a 990-es, LC8 kódjelű Super Duke is méltó utódot kapott 2012 őszén, hiszen bemutatkozott az RC8 hajtásláncával debütáló 1290 Super Duke.
Egyelőre prototípusként van jelen az újdonság, így a műszaki adatok sem véglegesek, de messze kétszáz kilogramm alatti tömegről és 180 lóerős teljesítményről szólnak a pletykák…
A nemrég bemutatott 1190 Adventure is jelen volt Milánóban, ahol a sajtó munkatársait után végre a nagyközönség is megcsodálhatta az extrákkal jócskán megpakolt, mégis filigrán túrázót. A narancs márka zászlóshajója elképesztően szerény, mindössze 212 kilogrammos száraz tömeggel büszkélkedhet, ráadásul a kategória egyik legvérmesebb blokkját tudhatja magáénak, mely közel százötven lóerőt teljesít. A BMW R 1200 GS által fémjelzett szegmensben út etalon lehet a mattighofeni óriás, hiszen a vetélytársak nem csak teljesítményben maradnak el az izmos V2-es mögött, de rendre magasabb saját tömeggel indulnak harcba a vevőkért.