A Zündapp KS 601 beceneve után „Elefantentreffen”-re keresztelt téli rendezvény atyja és szervezője eleinte Ernst Leverkus volt, aki azt szerette volna demonstrálni, hogy a gép milyen nagyszerűen helytáll a zord viszonyok között. Tekintve, hogy a motorosok egy része mindig is kapható volt egy kis extrém kalandra, joggal gondolhatta, hogy sokan eljönnek majd a bulira, amelynek helyszíne első alkalommal a Stuttgart közelében található Solitude versenypálya volt.

elefantentreffen-2023
Általában a robogósok is szép számmal vágnak neki az általában elég hosszú útnak. A matricák tanúsága szerint a kék Vespa megjárta már a hadak útját

Miután a szervezői feladatokat 1961-ben a Német Motoros Szövetség (BVDM) vette át, az Elefantentreffen éves dzsemboriájára a Nürburgringen került sor. 1978-ban azután onnan is viharos gyorsasággal távozni kényszerült a kompánia – szerencsére gyorsan befogadta őket a Salzburgring, különben az az évi találkozónak lőttek volna. Már a jelenlegi helyen, az alsó-bajorországi Thurmansbang-Sollában történt, hogy a szervező BVDM lezárta – méghozzá szó szerint – a sorompót az előbb-utóbb a világ szinte majd’ minden fesztiváljára beszivárgó, az eredeti szellemiséget felismerhetetlenre fakító konformizmus előtt: az Elefantreffen helyszínére innentől csak és kizárólag motorkerékpárral lehet behajtani. A 2015-ben a BVDM által elfogadott, a puritán gyökerekhez való visszatérést célzó ún. 7 pontos program megtiltja továbbá, hogy trélerrel fuvarozzák oda a motorokat. Tessék szépen két-, maximum háromkeréken odafáradni a cuccokkal együtt.

elefantentreffen-2023
Nem mindenki a thaiföldi langymelegre vágyik télvíz idején... Az Elefantentreffenre Európa legtávolabbi zugaiból is eljönnek a vagány motorosok. Az egyik évben egy orosz résztvevő 5600 kilométert tekert le Thurmansbangig

Bár az Elefantentreffen többezres, túlnyomórészt visszajáró, hótól-fagytól meg nem rémülő közönsége valószínűleg kiváló immunrendszerrel rendelkezik, a világjárvány legintenzívebb időszakának két éve alatt kénytelen volt kihagyni a rendes téli táborozást. Most azonban, hogy enyhültek a szabályok, a BVDM újra akcióba lendült: 2023 januárjának utolsó hétvégén várja a motorosokat az Elefantentreffen, amely a sorban a 65. lesz. A 40 eurós belépődíj helyben, a pénztárnál fizetendő, és jegyelővétel, előfoglalás nincs. Aligha fenyeget hát a veszély, hogy unalmas, mindenben a kiszámíthatóságot kereső puhányok laposítsák el a fergetegesnek ígérkező, ám egy ideje már gátlástalan tivornyázástól mentes bulit. Hagyományosan trófeával térhet majd haza, aki a legszebb saját építésű motorral érkezik, de jár a serleg a legnagyobb távolságból érkezőnek is. Ha Te is csatlakoznál, itt találsz további infót az eseményről.