Az Elefantentreffen olyan, mint egy téli túlélőtúra motorosoknak, akik Európa minden tájáról idesereglenek, hogy részesei legyenek az éppen 70 éve indult hagyománynak. Az esemény neve onnan származik, hogy 1956-ban Ernst Leverkus a Zündapp KS 601-tulajdonosoknak szervezett téli találkozót, és a gép beceneve (zöld elefánt) azóta is fémjelzi az összejövetelt.
Ezúttal január 29. és február 1. között zajlott a négynapos találkozó, melyen rendre díjazzák a legtávolabbról érkezett résztvevőket. A metsző hideg ellenére nincs hiány jelentkezőkből, sőt idén a nagy hó sem riasztotta el a közel ötezer résztvevőt, akik közül néhányan heteket töltöttek úton, hogy itt lehessenek.
Nem ritka, hogy három-négyezer kilométerről érkeznek vendégek, sőt tavaly egy ír motoros már októberben (!) felkerekedett, és az időjárással, hideggel dacolva január végéig 25 000 kilométert tett meg, s a túra lezárásaként érkezett a táborba.
Idén jó eséllyel pályázott a legtávolabbról érkezett résztvevő díjára az a portugál motoros, aki társaival kétszer 3100 kilométert tett meg, csak hogy ott legyen a 68. alkalommal megrendezett Elefantentreffenen.