A 2018-ban érkező masinák kapcsán valódi szenzáció, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nemcsak L1e kategóriájú, azaz segédmotor-kerékpár kivitelben, hanem nagymotorként is elérhetőek lesznek. Utóbbiak a gyár mérnökei szerint egy 125-ös robogó gyorsulásával és végsebességével is felveszik a versenyt: 8 kW teljesítményű, 48 V-os Bosch villanymotorjukkal akár kilencvennel is száguldhatnak

elektromos-hajtasu-schwalbe-16581
A 90 km/órás végsebesség már csábítóan hangzik, bár az erősebb, gyorsabb Schwalbéért húzós összeget, átszámítva 1,8 millió forintot kell csengetni

Bemutatójukon kiderült, a hagyományos feltöltés 4-5 órán át tart, míg gyorstöltéssel másfél-két óra alatt munkára fogható a mindössze 135 kilós tömegű motor. A cég tervei között az is szerepel, hogy kiépítenek egy Schwalbe-hálózatot, ahol akár cserélhetők is lesznek a telepek, így nem kell a tulajdonosoknak kivárnia a lassú töltési procedúrát. Az árakkal kapcsolatban elmondták: a kisebb, 4 kW-os változat 4590 euróba kerül, míg a kétszer olyan erős kivitel 5800-at kóstál.