A járványhelyzet padlóra küldte az e-robogók kölcsönzésével foglalkozó, turistaparadicsomokban működő cégeket, ennek dacára jelentősen nőtt a hangtalan, környezetbarát motorok iránti kereslet Európában. A meglepő piaci trend elsődleges oka, hogy

az utóbbi két évben egyre többen váltottak tömegközlekedésről, illetve autóról robogóra, azon belül is költséghatékony e-robogóra.

Ennek köszönhetően tavaly már közel százezer elektromos kétkerekű talált gazdára Európában, ráadásul ezek csak a rendszámos modellek, így a valós szám ennek másfél-kétszerese lehet.

Több száz márka forgalmaz elektromos robogókat Európában

Idén már több mint hétszáz forgalmazó van jelen Európában (!), de többségük csak másodhegedűs a legsikeresebb gyártók mögött. Ezt bizonyítja, hogy a sokszáz résztvevő ellenére egy márka uralja a piac több mint egyharmadát: az itthon is közkedvelt NIU áll az élen 19 790 motorral és 35,1%-os piaci részesedéssel, a második V-Moto 14 474 gépet adott el, míg a harmadik Askoll 4512-t.

Az előző, tavaly ősszel zajlott találkozó és pályanap kisfilmje

Holnap Te is kipróbálhatod a piacvezető NIU legújabb modelljeit, beleértve a cég idén megjelent, nagyobb hatótávú és akár 100 km/órás végsebességű robogóit, ha regisztrálsz a budapesti Aktív Parkban tartott tesztnapra. Az egésznapos rendezvény részleteit az esemény Facebook-oldalán találod, ahol egyben megnézheted a korábbi pályanapokról készült videókat is.