Az elmúlt év egyik nagy meglepetése volt, hogy újjáélesztették az anno oly’ népszerű, több százezer darabos mennyiségben értékesített Simson Schwalbét. A kétkerekű külsőleg megszólalásig hasonlít elődjére, ám a felszín alatt igen komoly változások történetek, tudniillik a robogót elektromos hajtással álmodták újra a mérnökök. Az átszámítva 5,5 lóerős villanymotort a Bosch készíti a járműhöz, ami nem meglepő, hiszen a cég óriási tapasztalatra tett szert ilyen téren - számos két- és négykerekű járműhöz készítettek már akksiról működő erőforrást. Az új Schwalbe körülbelül öt másodperc alatt éri el 45 kilométer/órás végsebességét, és az eredetit idéző, hosszú ülésén akár két személy is elfér, a nyereg alatt elhelyezett, hozzávetőleg ötliteres rekeszben pedig a töltéshez szükséges, ötméteres töltőkábel is szállítható.

elektromos-schwalbe-15021

A 2,4 kilowattórás lítium-ion akkumulátorból akár kettőt is kaphat a gép, így 125 kilométerre növelhető az alaphelyzetben 63 kilométeres hatótávolság, de még végsebességen „repesztve” is megtehető száz kilométer

Az 1200 wattos, beépített Bosch töltővel akár egy óra alatt félig tölthető a lemerült akksi, az aktuális állapotról pedig a kormányra épített Bosch műszer tájékoztat.

Gyorsan vagy takarékosan? Válassz!

A Schwalbe retró idomai alatt modern technika dolgozik, egyebek mellett a teljesítmény-leadást szabályozó egység is itt kapott helyet, így a vezető négyféle üzemmód közül választhat, mely lehetőséget ad a hatótávolság vagy a menetteljesítmények maximalizálására. Emellett a városi közlekedést megkönnyítheti az úgynevezett lassú fokozat, ami parkolás közben jöhet kapóra. A 16 colos kerekeken gördülő, 120 kilós – két akkuval 135 kilós – robogó lassulásáról tárcsafékek gondoskodnak, ezekhez Bosch blokkolásgátló is rendelhető. Az egyedi megjelenést kedvelők 120 különböző extra közül választva szabhatják személyre kétkerekűjüket, ám alapáron is jár néhány csinos kiegészítő, mint például a fénydiódás első és hátsó lámpatestek. Németországon kívül egyelőre Ausztriában, Hollandiában és Olaszországban kapható a masina, 5390 eurós – vagyis kb. 1,63 millió forintos – alapáron.