Éppen a 2016-2017-es Endurance-vb következő állomására, a Le Mans-i 24 órás versenyre készült a sportág ötszörös bajnoka, Anthony Delhalle, amikor egy egy privát teszten balesetet szenvedett a nogarói pályán. Szemtanúk szerint a 35 éves motoros egy nedves, vizes kanyarban csúszott le az ívről, majd a fűre kifutva többször megpördült a levegőben, és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy azonnal életét veszítette.

elhunyt-johnjurtees-es-anthonydelhalle-12678
Anthony Delhalle 2011 és 2016 között zsinórban ötször nyerte meg az Endurance-vb-t

Eközben gyászol a MotoGP, illetve a Formula-1 mezőnye is, ugyanis tegnap, 83 éves korában elhunyt a két- és négykerekű királykategória bajnoka, John Surtees. Ő volt az egyetlen ember a sportágak fél évszázados történetében, aki autóval és motorral is csúcsra ért. Surtees pályafutását egészen fiatalon, az ötvenes években, kétkeréken kezdte. 1956-ban a félliteresek között nem talált legyőzőre, majd két évvel később ismét diadalmaskodott, s innentől három szezonon át 500-ban és 350-ben sem tudták letaszítani a trónról.

elhunyt-johnjurtees-es-anthonydelhalle-12679
John Surtees az egyetlen pilóta volt, aki vb-címet nyert a gyorsasági motoros sorozatban és a Formula-1-ben is

Ezt követően váltott, a Lotus pilótájaként kipróbálta magát az F-1-ben, ahol előbb dobogós helyezésével, majd 1964-ben újabb világbajnoki címével hívta fel magára a figyelmet. Aktív versenyzői karrierje után csapatvezetőként dolgozott, valamint 2009-ben, amikor fia életét veszítette egy F-2 futamon, elkezdett tevékenykedni a Henry Surtees alapítvány létrehozásán, ahol élete utolsó napjáig aktívan dolgozott.