A legnagyobb hazai motorimportőrök már jó néhány héttel ezelőtt jelezték, hogy 2018-ban nem vesznek részt a február 23–25-re tervezett Budapest Motor Fesztiválon. Ennek kapcsán azonnal szárnyra kaptak különböző híresztelések, ám a szervezők mindeddig nem adtak pontos információt arra vonatkozóan, ennek tükrében miként fest majd az idei seregszemle. Ma azonban kikerült egy hivatalos sajtóközlemény a Hungexpo weboldalára, melyben értesítik a közönséget, hogy a rendezvény az idei évben elmarad.

elmarad-a-budapest-motor-fesztival-17345

Jövőre remélhetőleg ismét zsúfolt pavilonokban sétálgathatunk

Az írásból kiderült, az illetékesek az utolsó pillanatig tárgyaltak a legjelentősebb márkákat forgalmazó kereskedőkkel, valamint egyéb potenciális kiállítókkal, azonban támogatás hiányában több partner is visszalépett a megjelenéstől, ezért úgy vélik, jelen körülmények között nem tudják biztosítani a megszokott színvonalú eseményt. Ahogyan fogalmaztak, minden körülményt mérlegeltek, s a látogatók érdekében hozták meg ezt a nehéz döntést.

Készülnek a 2019-es budapesti motorkiállításra

Ezt követően – a piaci szereplőkkel együttműködve – már a jövő évi kiállítás megszervezésére koncentrálnak, hogy 2019-ben újra színvonalas, érdekes és minőségi rendezvényt szervezhessenek, ami a kiállítók és a nézelődők igényeit is kielégíti. A már megvásárolt jegyek árát a szervezők visszatérítik az érintetteknek, a kellemetlenségért pedig elnézést kérnek.