Az egynapos megmérettetés két részből tevődik össze: a kétfős csapatoknak először 200 kört kell teljesíteniük megadott idő alatt, egyfajta selejtezőként. Azon csapatok, melyek ezt végrehajtották, részt vehetnek a 14 körös sprintversenyen, amit a pilótacsere fűszerez. A cserét minden alakulat a táv felénél, azaz a hatodik, hetedik vagy nyolcadik körben kell, hogy lebonyolítsa.

Viktor egy BMW 1000 RR Naked Bike nyergében kapott lehetőséget a megmérettetésre, csapattársa a német Filip Altendorfer volt. A mezőnynek nem kedvezett az időjárás, mivel a hőmérő higanyszála a délelőtt folyamán nem kúszott 5 fok fölé, és az eső is esett - Viktor ilyen körülmények között ismerkedett a motorral és a pályával.

hockenheim

Az esőben több pilóta padlót fogott, és egyikük úgy felolajozta a pályát, hogy a betoncsíkot gépekkel kellett takarítani, ami természetesen piros zászlóhoz vezetett. A körülményekre való tekintettel a rendezőség lerövidítette a verseny első felét, megadott idő alatt 100 kört kellett teljesítsen minden csapat. Viktorék abszolválták a távot, és várták a le mans-i rajtot. A szabályok szerint a pályán és a box utcában csapatonként a két versenyző és motorjuk tartózkodhat, így mindenki más a nézőtérre szorult. Ez a szigorú szabályozás azt jelenti, hogy a rajtnál bőrruhások fogják bőrruhásoknak a motort...

hockenheim

Filip a rajtot kiválóan elkapta, az első körökben vezette a mezőnyt. A második helyről kiállva adta át a motort Viktornak, aki csapattársával azonos köridőket futva test-test elleni harcban motorozott a leintésig, és végül harmadikként ért célba a Wunderlich BMW-vel.

Kispataki Viktor: „Örülök, hogy megismerhettem egy új pályát és ezt a több évtizedre visszatekintő versenyt. Szerettünk volna nyerni, de az időjárási körülmények bezavartak, így nem találtuk meg a legjobb beállításokat.” A csapat - bár a győzelemben reménykedett - elégedett az eredménnyel, hiszen lényegesen több tesztelési lehetőségre lett volna szükség az élen végző csapat legyőzéséhez.

Viktor a következő héten ismét egy BMW nyergében mérettetik meg a Bol d’Oron, a Schubert Motors tagjaként.

forrás: Viktor management