- Boldogsággal és elégedettséggel kijelenthetjük, hogy április utolsó előtti hétvégéjén megkezdődött a 2019-es Magyar Enduro Bajnokság, amelynek első futamát a szlovákiai Lisov falucskához közeli, erdős területen rendezték meg, mégpedig szlovák, magyar és lengyel közös bajnoki futamként - mesélte a helyszínről Brenner Ádám.

enduro-ob-2019-lisov-21813

Az első klasszikusnak számító, kétnapos enduroverseny sok honi pilóta számára volt ismerős, hiszen az előző évek során a motorosok egy részének volt már alkalma megismerkedni a pálya nyomvonalával. Ez azonban csak egy kis támpont lehetett az idei megmérettetésre, ugyanis nemrég alaposan átfésülték a pályát, ezáltal komolyan megváltozott a mért szakaszok és az etapok nyomvonala is.

enduro-ob-2019-lisov-21812

Pénteken reggeltől estig érkeztek a versenyzők és segítőik, hogy elfoglalják helyeiket a depóban és előkészüljenek a hétvégi eseményre. Kellemes, vadregényes környezet és kifogástalan meleg időjárás várta az ide látogatókat, s nem lehetett panaszuk a pályára sem, mivel a szervezők nagy precizitással kijelölt nyomvonallal készültek, kényelmes etapidőket kiszabva mindkét napra. A verseny távjának körönkénti 25 kilométerét úgy alakították ki, hogy mindegyik kategória és osztály számára teljesíthető legyen. Persze ettől függetlenül voltak nehezebb részek is, beleértve a mért szakaszokat, ahol pedig látványos részeket kijelölve, élvezhették a nézők a versenyt külső szemlélőként.

enduro-ob-2019-lisov-21811

A péntek esti felhőszakadásnak köszönhetően a hétvégén úgymond belocsolt pálya fogadta a versenyzőket. Mindkét napot reggeli 8 órás kezdéssel a Szuperveteránok indították, majd őket követték a 3. osztályban indulók, akikre egyaránt 2-2 kör várt. Egy hosszabb ebédszünet után folytatódtak a futamok: az 1-2. osztály résztvevői a Veteránokkal együtt kezdték meg a versenyt és a rájuk váró már 3 körből álló első napot. A délelőtti és délutáni futamokban is vegyesen indították a különböző nemzetiségek kategóriáit.

A versenyzők részére a pálya minden körben új izgalmakat és változatos nyomvonalat biztosított, ugyanis idő után a krossz mért szakasza előtti rajt körül majdnem aszfalt keménységűek lettek az íves kanyarok, s már úgy tűnt, hogy a slickek nagyobb tapadást biztosítottak volna, mint a bütykösgumik... Ezután az erdőbe érve, tempós szűk nyomon, olykor-olykor a fákat közelebbről megismerve páratlan földes talajon kellett teljesíteni az átlag 7-8 perces mért szakaszt. Az endurósok mért szakaszán is volt lehetőség gyakorolni rajt után és a cél előtti párszáz méteres részeken a kanyartechnikát, a közötte található erdei szekcióban pedig maximális koncentrációt igénylő, egynyomos úton kellett a maximumot kihozni a jó idő elérése érdekében.

enduro-ob-2019-lisov-21814

A rendezők az esőre gondolva több helyen biztosítottak lehetőséget alternatív nyomokra, szélesebbre jelölve a pályát a le- és feljárókban, azonban az időjárás kegyes volt hozzánk, így csak a pályabejárás során kikalkulált másodpercek miatt kellett összpontosítania az elrajtolóknak, hogy melyik részen tudnának még többet faragni az időből.

enduro-ob-2019-lisov-21815

Az év első Enduró bajnokiján 54 magyar versenyző rajtolt el szombaton, és jó hír, hogy szinte mindenki szerencsésen teljesítette a kétnapos futamot, persze a kisebb technikai malőröket leszámítva. Az idei évben visszatérőnek számító Kátai Péter is jelen volt, de a sok kihagyás után nem sikerült az élboly küzdelmeibe beleszólnia. Végül nagy csatában, csak hajszállal lemaradva lett hetedik az újonc első osztályos Unyi László mögött.

enduro-ob-2019-lisov-21817

Az első osztályban indulók közül Holló Bence és Szatyina Gábor között ment az adok-kapok, de a második nap végére mindösszesen 7 másodperces előnnyel Gabi szerezte meg idei első győzelmét, majd őket követve Gyenes Mani foglalta el a dobogó legalsó fokát.

enduro-ob-2019-lisov-21816

A remek hangulatú verseny után találkozunk a következő bajnoki futamon, amikor visszatérhetünk egy régi-új helyszínre, Bérre, ahol elképesztő környezet fogad majd bennünket. Újabb kihívásokkal teli nyomvonallal várják a motorsport megszállottjait, ahol az üdítő és a sör biztosítva lesz, viszont - miként Sasvári Sándor is mondta - a kondit magatokkal kell hozni!