- A mezőnyt ezúttal a világbajnoki futam 36 km-es nyomvonalának nagy részén vezették végig, amelynek mértszakaszai - kisebb-nagyobb módosításokkal - megegyeztek a vb-menők 2017-es, zártpályás etapjaival – mesélte a futam előkészületeiről Brenner Ádám.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22534

- Bence #53 segítségével és az ő tapasztalatait felhasználva a szervezők közösen készítették elő a terepet a verseny idejére. A nézőket sem hagyták figyelmen kívül, ugyanis a rendező igyekezett központosítani a versenyt, így a depó melletti patak kövekkel, sziklákkal tarkítva a pálya egyik látványos része volt, ahol a versenyzők hűsölni tudtak, miközben küzdöttek az elemekkel - folytatta Ádám.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22537

A mértszakaszokat is úgy alakították ki, hogy könnyen és gyorsan megközelíthetőek legyenek a már megszokott elhelyezkedésű depóból. Ennek megfelelően a motorosok akciói - itt-ott egy-egy bevállalós ugratást vagy csúszást bemutatva - vigyort csaltak a kilátogatók arcára.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22555

A pálya összekötő szakaszai tartogattak meglepetéseket is, köszönhetően a csütörtöki esőzésnek, így a pálya erdei, zegzugos részei nagyon sárosak voltak, de a nyílt, tempós részeken kemény, szikkadt, poros talaj fogadta a versenyzőket. Az extrém hőség ellenére 86-an haladtak át a rajtdobogón.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22538

A pálya nyomvonala és a 30 fok közeli hőmérséklet a második napra megritkította a versenyzői sereget, s ebben közre játszott a szűkös etapidő is, ami miatt nem minden esetben volt elegendő pihenő- és felkészülési idő a következő körre.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22541

Ezt tetézte a Bodonynál kettéváló etap, ahol a harmadosztály könnyített útvonalon, míg 1-2. osztály és a veterán másfelé haladva, egy sáros, mély hasadéknál találhatták magukat. Ez a rész oly mértékben szedte áldozatait, hogy a harmadik körre - biztonsági szempontokat figyelembe véve - ki is vették a versenytávból.

Bence újra remekelt

Az idei év Holló Bencének #53 elég vegyesen alakul, de mostanra teljesen felépült a béri versenyen elszenvedett vállsérüléséből. Ez meg is látszott, hiszen fölényesen nyerte meg a kétnapos ütközetet Gyenes Mani #8 előtt, aki egy rendkívül látványos piruettel a földre kerülve, majd 180-as fokos fordulattal, a földről azonnal felpattanva folytatta a küzdelmet, s másodikként végzett, közvetlenül Szatyina Gábor # 48 előtt.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22544

Ráadásul Bence duplán diadalmaskodott, mivel egyrészt megnyerte a versenyt, másrészt hazai pályán sikerült egy izgalmas versenyhétvégét összehoznia a rendező Mad Boyz Motorsport Egyesület és segítőik közreműködésével.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22546

Ide kívánkozik, hogy komoly meglepetést okozott, hogy a harmadosztályban sok új és visszatérő versenyző mutatta meg magát napi licenccel a kétnapos enduróversenyen. Ennek köszönhetően a harmadosztályban érdekes és izgalmas csaták alakultak ki: Utasi Martint # 858 bizonyult a legjobbnak, mégpedig Akács Norbi # 961 visszatérő vetélytársa előtt, akiket napi startengedéllyel pályára lépő – pontosabban guruló - Kiss Dávid # 932 követett. A részletes edzés- és versenyeredmények itt találhatóak.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22549

Röpke másfél hónapos nyári felfrissülés és pihenés után ismét találkozhatunk a legjobb endurósokkal Cereden, ahol tavaly színvonalas endurókrossz-futamot futamot rendeztek, idénre viszont nagyobb fába vágták a fejszéjüket a rendezők, és ők látják vendégül a motorosokat az enduróbajnokság következő futamán.

enduro-ob-2019-paradfurdo-22557

Véleményem szerint nem lesz egyszerű és könnyű menet, szóval alaposan fel kell kötni a krossznadrágot, és biztos vagyok benne, hogy a nézők kiváló versenyt láthatnak a következő, ceredi hétvégén – tette hozzá Brenner Ádám (#29)