A nem hagyományos hajtású járművek versenyét és seregszemléjét az Európai Mobilitási Hét társrendezvényeként tartják. Az érdeklődők szombaton a nyitott boxutcában testközelből is megtekinthetik az immáron ötödik alkalommal felsorakozó, nem mindennapi járműveket, kipróbálhatják a már kereskedelmi forgalomban is kapható elektromos és plug-in hibridautókat, emellett koncertek, gyerekprogramok, kémiai és fizikai kísérletek is várják az látogatókat.

energia-futam-2015-6442
Motorosok is szép számmal lesznek a hétvégi Energia Futamon, ahol az alternatív hajtású gépeké lesz a pálya

A pálya kialakítása nem tér el jelentősen a korábbiaktól, így idén is nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra - hangsúlyozta Bognár Gábor versenyigazgató. Elmondta, hogy a rajt és a cél is a Lánchíd lábánál lesz, a versenyzők motorkerékpár, pneumatikus jármű, épített jármű, épített versenyjármű, elektromos go-kart és átépített jármű kategóriában is rajthoz állnak.

Az Energia Futam célja a környezetvédelmi fejlesztések, az innováció és a fiatal mérnökök munkájának támogatása. A szervezők fontosnak tartják a lakosság környezettudatos gondolkodásának formálását is azáltal, hogy testközelbe hozzák a közeljövőben elérhető, benzin, illetve gázolaj nélkül működő nem mindennapi járműveket. További információk, érdekességek MVM Energia Futam hivatalos honlapján olvashatók.