A hangtalan masinák kapcsán legtöbbször a csekély hatótávot, a nehézkes és időrabló töltést és a szegényes teljesítményt említik, mint legégetőbb hátrányokat. A 2014-ben alapított, olasz Energica mérnökei azon dolgoznak, hogy a fenti kritikák alaptalanná váljanak, és ennek megfelelően az idén tavasszal megújult Ego modelljük már bizony pariban van a benzines superbike-okkal.

energica-ego-9077
Az Energica legfontosabb előnye, hogy fél óra alatt szinte bárhol újratölthető

Teljesítmény és forgatónyomaték tekintetében egyaránt versenyképes, sőt inkább túlszárnyalja a riválisokat: 136 lóerő és 195 Nm (!) áll az Ego adattábláján. Tömeg terén még van mit ledolgozni a talján szakembereknek, elvégre az Energica menetkészen 248 kilóval mérlegel, igaz, ezt már egy gramm plusz sem terheli, hiszen sem kenő-, sem üzemanyag nem növeli a tömegét. Ráadásul a cég igyekszik ezen is faragni, idén például az első száz vásárló pillekönnyű, szénszálas idomzattal veheti át motorját.

Az egyelőre csekély darabszám és a drága technológia miatt az Energica ára igencsak borsos. Egy új Ego átszámítva 9,3 millió forint körüli összeget kóstál

A legnagyobb durranás azonban nem a kimagasló forgatónyomaték vagy az akár 150 kilométeres hatótáv, hanem az alapáron kínált gyorstöltő. Ezzel ugyanis mindössze 30 perc alatt 85 százalékos töltöttségi szintet érhet el a tulajdonos, azaz egy kiadós szerpentinezés után amíg a kávéját, üdítőjét fogyasztja egy egyszerű konnektorról fillérekért újratöltheti a gépet.