A Duna-Ipoly Nemzeti Park erdeiben eddig sem volt megengedett semmilyen motoros jármű használata, de a veszélyhelyzet alatt még az ellenőrzés is fokozódott – most gyorsabban lebukik, aki tilosban jár. Ráadásul hathatós segítséget is kaptak a természetőrök, akik a rendőrséggel közösen ellenőrzik a területet és keresik a szabálysértőket - áll a DINP Facebook-bejegyzésében.

erdoben-motorozas-szabalyai-25204
Lenyűgöző hely a Duna-Ipoly Nemzeti Park, nem véletlen, hogy igyekeznek megkímélni a zöldterületet a terepjáróktól, ATV-ktől és krosszmotoroktól

Bármennyire is vonz a „toronyiránt” veretés, a 2009. évi XXXVII. törvény (92/A. §) kimondja: „Erdőben, illetve az erdészeti feltáróhálózat részét képező erdei úton quaddal, terep-motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, valamint motorkerékpárral – az erdőgazdálkodási célú járműforgalom kivételével – közlekedni tilos.”

A quadosok ráadásul nemcsak a park útjait rongálták meg, hanem néhány fára sajátos jeleket véstek – gondolom afféle itiner gyanánt -, ami további pénzbírsággal jár. A legutóbbi egynapos razzián két quados ellen indult szabálysértési eljárás természetkárosítás miatt, emellett helyszíni bírságot is kaptak a zsaruktól, vélhetően a műszaki vizsga és egyéb papírok hiánya miatt.

erdoben-motorozas-szabalyai-25205
A Tátrában munkaeszköz az ATV, nagyon sokat használják a kinti nemzeti park munkatársai, ezért látni olyan sokat belőlük a hegyen. Itthon inkább a hobbiquadosokkal találkozhatunk az erdőkben, bár a kőkemény bírságok eredményeként egyre ritkábban

Ha szeretnél képbe kerülni a szabályos endurózás, quadozás előírásaival, ajánljuk korábbi cikkünket, melyből kiderül, hogy miként kerülheted el a büntetést. Egyébként a Nemzeti Parkok fenntartói is segítik a quaddal, motorral terepezőket, például ezzel az interaktív térképpel. Nagy segítség ez a hobbiterepezőknek, hiszen így megtalálhatják a közútnak minősülő, azaz járművel is használható erdei utakat, és méter pontossággal meghatározhatják, hogy hol kezdődik a tiltott terület.