Éppen tíz éve, 2009 őszén került padlóra az amerikai tervezőzseni cége, és nem sokkal később maga a tulajdonos, Erik állt a kamerák elé, hogy beszámoljon a csődről. Érzelemmel teli, megható videóban búcsúzott a gyártól és a márkától, s akkor úgy tűnt, a Buell örökre eltűnik a süllyesztőben. Meglepetésre 2014-ben újra felbukkant a márka, mégpedig egy vérbő 1190-es nakeddel, illetve sportmotorral, de ez sem hozott áttörést. Legutóbb idén márciusban hallhattunk a társaságról, mely akkor elektromos motorokkal próbált visszatérni - mindhiába.

erik-buell-2019-es-motorjai-22963
Mit rejt a garázs? 185 lovas, szénszálas burkolatba öltöztetett superbike-kal rukkolt elő Erik Buell és az EBR Motorcycles

Ezért is igazán meglepő, hogy európai idő szerint tegnap délután ismét ütős ajánlattal jelentkezett Erik. Friss fotóin egy futurisztikus megjelenésű, talpig szénszálas burkolatba csomagolt motor látható, mely a korábbi, 2014-es 1190RX-re épült. Ráadásul nem egyedi gépről van szó, vagyis jó pár darab sorakozhat a Buell-garázsban, legalább is erre utal, hogy önálló nevet kapott a modell (Buell 1190RX Carbon Fiber). Árat sajnos nem tüntettek fel, de már a korábbi alapkivitel is 4,7 millió forintot kóstált, szóval mélyen zsebbe kell nyúlni annak, aki szeretne lecsapni a 185 lovas és menetkészen is alig 190 kilós EBR-re.