Már szombat reggel vizes pálya fogadta a nevezőket, ezért az első szabadedzésen a versenyzők inkább a sátrak védelmébe húzódtak.

MAMI kupa YT125-verseny, első forduló

Több kategóriaújonc is rajthoz állt, Farkas Lajos, Pátkai Miklós és Bocsányi Gábor első alkalommal nevezett a YT125 2T-be. Ugyanakkor néhány jól ismert nevet nem láthattunk a rajtlistán, Bajcsy Andrásnak, Istenes Imrének, Gyuricza Sándornak nem készült el a versenygépe, Petrovics Ferencet pedig a technika hátráltatta - a pénteki edzésnapon tönkrement a gép főtengelycsapágya.

esos-felverseny-21893
Az apriliás Gudmon Zoltán, az első nap favoritja

Az első időmérőre mindenki kimerészkedett a pályára, s a rossz körülményekhez Molnár István alkalmazkodott a legjobban, hiszen egy másodperccel megelőzte a tavalyi országos bajnok Gudmon Zoltánt. A második mért edzésre jobb lett a pálya állapota, viszont Molnár elesett, ezért nem tudott javítani az idején. Az elsőséget - kimagasló idővel - Szokolics László szerezte meg, aki három másodpercet vert rá a többiekre. Sajnos azonban az utolsó körében a célegyenes végén hatalmasat bukott, és a versenyorvos nyaksérülésre hivatkozva megtiltotta neki a további motorozást.

esos-felverseny-21894
Az első napi díjkiosztón a legjobbak, Sándor Balázs (balról), Mala László, Gudmon Zoltán és Ernszt Norbert

A rajt előtt nem sokkal elállt az eső, és a pálya elkezdett felszáradni. Molnár István gondolt egy merészet és száraz pályára illő gumikkal állt a rajthoz, de ez rossz húzásnak bizonyult - mindenki megelőzte. Pátkai Miklós versenye igen rövidre sikerült, a vizes gumi hiánya miatt a második kanyarban elfektette motorját és onnantól a partvonalról nézte a többieket. Nagyon hamar a korábbi esős versenyeken is klasszul motorozó Mala László állt az élre, akit Gudmon Zoltán és Ernszt Norbert követett. A negyedik helyért Sándor Balázs és Herczegh Dániel csatázott, végül az előbbinek kedvezett a szerencse. A verseny második felében roppant izgalmas csata alakult ki az élen. Mala László egy rosszul kivitelezett lekörözés miatt Gudmon Zoltán mögé szorult, aki a verseny végéig megőrizte első helyét. Az első napi futamon Gudmon, Mala és Ernszt mögött Sándor Balázs, Herczegh Dániel, Nagy Roland és Molnár István futott be. A részletes időeredmények a Chronomoto oldalán találhatóak.

esos-felverseny-21901
Sándor Balázs és Herczegh Dániel csatája a negyedik helyért

Vasárnap reggel sajnos ismét eleredt az eső, az időmérőre kritikussá vált a pálya állapota. Mivel a csapadékos idő kitartott és az aszfaltcsík több pontján megállt a víz, ezért a versenyigazgatóság törölte a futamokat. Ezek pótlásáról vagy teljes törléséről később intézkednek.