Bár korábban már ejtettünk pár szót az internet íratlan szabályairól, úgy véljük itt az ideje, hogy tisztázzunk pár dolgot.

A következőkben összefoglaljuk, milyen alapelvek alapján fogunk a jövőben eljárni a hozzászólásokat illetően. A félreértések elkerülése végett, nem arról van szó, hogy kényünkre-kedvünkre töröljük hozzáfűznivalótokat, hiszen a célunk továbbra is az, hogy bárki elmondassa véleményét az adott hírrel, vagy topikkal kapcsolatban. Hangsúlyozni szeretnénk továbbá, hogy ezeket a szabályokat nem mi találtuk ki, az Index.hu fórumain ezeket az irányelveket tartják a szerkesztők szem előtt, és szeretnénk, ha ti is figyelmesen elolvasnátok az alábbiakat.

A következő hozzászólások kerülnek törlésre:

a.) Jogsértő hozzászólások.

Jogsértő minden olyan hozzászólás, amely a közzétételének időpontjában hatályos magyar jogszabályba ütközik, illetve bűncselekményre vagy egyéb jogsértésre történő felhívást, arra való jelentkezést tartalmaz.

b.) Bármely regisztrált felhasználó valós személyes adatait (például: név, lakhely, munkahely, beosztás stb. – ún. "IRL adatokat") tartalmazó hozzászólások.

Kivételt képeznek azon esetek amikor az üzemeltető fórumain az érintett regisztrált felhasználó saját maga hozta nyilvánosságra valós személyére vonatkozó adatait, azonban más felhasználó ebben az esetben sem terjeszkedhet túl az eredeti közlés adattartamán.

c.) Alpári illetve agresszív, fenyegető hangnemű hozzászólások.

Azt, hogy egy hozzászólás alpári, agresszív vagy fenyegető-e (stb.), a moderátorok feladata eldönteni az adott fórum, illetve a téma jellegének függvényében.

d.) A kifejezetten e célt szolgáló rovatokon kívűli szerkesztéssel, moderálással, a szerkesztőkkel vagy a moderátorokkal foglalkozó hozzászólások.

e.) A jó ízlést sértő képeket tartalmazó, gyűlöletkeltésre, megfélemlítésre alkalmas, valamint az ilyen témájú web-oldalakra mutató csatolásokat tartalmazó hozzászólások.

f.) Egyes regisztrált felhasználókat sértő, lejárató, illetve egyértelműen velük kapcsolatosan alpári vagy sértő módon kinyilvánított véleményeket - személyeskedést - tartalmazó hozzászólások.

Amennyiben egy regisztrált felhasználó közszereplő, vagy saját nevét használja azonosítóként: vele szemben a véleménynyilvánítás szabadsága tágabban értelmezhető.

Egyes regisztrált felhasználó(ka)t sértő, lejárató, illetve olyan, egyértelműen hozzá(juk) köthető rovat, amely alpári című vagy tartalmú, nem nyitható. Ha egy regisztrált felhasználó sérelmezi a róla nyitott rovatot, kérheti annak törlését akkor is, ha az egyébként nem ütközik jelen Etikai szabályzatba.

g.) Témaromboló hozzászólások

Technikai rombolás: "kisregények" bemásolása, a rovatok letöltését akadályozó vagy lényegesen lassító csatolások ("linkek"), képek, elrontott UBB-kódok, automatikusan induló file-letöltések, átirányítások és minden más olyan beavatkozás, ami megváltoztatja a rovat méretét, megjelenését, illetve akadályozza annak rendeltetésszerű használatát (például szöveg nélküli hozzászólások stb.).

Tartalmi rombolás: a kulturált, folyamatos társalgást feltűnően, szándékosan akadályozó és zavaró, vagy témán kívüli ("offtopic") hozzászólások.

Ismétlés ("flood"): ha nem szándékos (azaz véletlen) az ismétlés, egy bejegyzés meghagyása mellett a többi példány törlésre kerül. Szándékos floodnak számít, ha egy regisztrált felhasználó az adott hozzászólást egy vagy több rovatban, kettőnél több alkalommal helyez el.

Törölt hozzászólás - részbeni vagy teljes - visszamásolása.

Törölt, összevont, áthelyezett rovatok újraíndítása.