A hétvégi EB-n a legjobb magyar eredmény a 125-ösök között született, Magda Attila a dobogó második fokára álhatott fel, amit a közönség hatalmas ovációval fogadott.

FOTÓGALÉRIA

A versenyt az osztrák Ransender nyerte, a harmadik helyen a cseh Bittman gurult át a célon, Sövegjártó Petra a 17. helyen fejezte be a futamot. 250-ben egyedüli magyarként Tibori Gábor indult, a végére a 13. helyre hozta be motorját.

A Supersportban 5 magyar versenyzőért is izgulhattunk. A CBR-es Diego Giugovaz, már a második körben pár száz métert rávert a többiekre, a második helyért viszont hatalmasat meccselt 3 finn versenyző. Legjobb hazaiként Talmácsi Gergő a 8. helyre hozta be a kisgixert, Székely Zsolt a 10., Juhász Tamás a 14., Varga Gergő - akinek életét a kawás Jiri Broz keserítette meg - a 16., Tolnai István a 18. helyen végzett.

A legütőbb versengést az oldalkocsisok produkálták. A legtöbb 'bringában' 1000-es gixerblokk dolgozik, a pilóta elöl térdel a kipukkantó felett, jobb lábával váltogat fel-le, ballal pedig a féket tolja (amin szabályozni tudják, hogy az eleje illetve a hátulja milyen mértékben fogjon), a kormánycsutkán csak a gázt és a kuplungot húzza. Mindeközben a hátsó ember koptatóval a seggén megfeszített erővel melózik, hogy a járgány fejre ne álljon. A futamot Steve Webster és Paul Woodhead nyerte, legjobb köridejük - hiszitek vagy sem - 1:54.213 volt.

Az SSP400-at Braun Attila nyerte, mögötte Bartos Zoltán és Dudás Attila futott át a célvonalon.

A nap végén a MAMS amatőr futam zajlott, ahol Soltész Attila ismét alázott, második a Hungaroring Motorsport Iskolás Bognár János, harmadik pedig Pirisi Richárd lett.