Everts jól kezdte az első futamot, ám a Kawaskival versenyző Tanel Leok annyira szorongatta, hogy hibázott és visszaesett az ötödik helyre. A vezető pozíciót az észt származású Leok tartotta is egy darabig, de ő is hibázott és Kevin Strijbos nevető harmadikként Suzukijával megnyerte az első meccset. Everts időközben összekapta magát, és kemény csatában felküzdötte magát a harmadik helyre, értékes pontokat gyűjtve ezzel. “Valahányszor a fehér felszerelést viselem az első futamon, mindig görcsösen motorozom.” – mondta Everts. “Sokkal nyugodtabb voltam a verseny előtt, mint a múltkor Zolderben, jól is kezdtem, és úgy tűnt minden stimmel. Vétettem egy hülye hibát, de sikerült felzárkóznom a harmadik helyre.”

A második futamon aztán a belga felöltötte kék Acerbis felszerelését, és rajt cél győzelmet aratott. Másodikként ismét Leokot intették le, míg az előző futamon remek formáját mutató Strijbos bukott és csak a 19. helyen ért célba. A nyitófutamon remekelő Tortelli többször bukott a hétvége folyamán, s „csupán” 30 pontot gyűjtött, kissé visszacsúszva ezzel a pontversenyben.

Nagy meglepetés egyébként, hogy a világbajnoki cím egyik esélyesnek tartott Mickael Pichon, miután a nyitófutamot kihagyni kényszerült, itt sem indult betegsége miatt. Mivel nem tudni mikor gyógyul meg teljesen, a Red Bull KTM francia versenyzője úgy döntött a teljes 2006-os szezont kihagyja, s legközelebb 2007-ben vág neki az MX1-nek.

A hazai színeket képviselő Németh Kornélt, Pichonnal ellentétben, hamarosan viszontlátjuk, hiszen Kori már elkezdte az edzést egy RMZ-450-el. Májusban már szeretne elindulni a hazai futamokon, aztán ha bemelegedett jöhet az MX1.

Mint kiderült a fehér szerkó tényleg nem hoz szerencsét a VB címvédő Evertsnek, kíváncsian várjuk, hogy hétvégén Portugáliában milyen ruhát ölt magára a belga sztár.

Kapcsolódó anyagok:

Indul az MX1 szezon

MasterCross 2006

Everts újra bajnok

Stefan Everts az MX1 királya

Németh Kornél háttérkép

Végeredmény:

1. Stefan Everts Yamaha 20 25 45

2. Tanel Leok Kawasaki 22 22 44

3. Steve Ramon Suzuki 15 20 35

4. Jonathan Barragan KTM 18 14 32

5. Ken de Dycker Honda 16 15 31

6. Sébastien Tortelli KTM 14 16 30

7. Cedric Melotte Yamaha 11 18 29

8. Kevin Strijbos Suzuki 25 2 27

VB pontverseny:

1. Stefan Everts 92

2. Tanel Leok 82

3. Sébastien Tortelli 77

4. Steve Ramon 69

5. Ken Dycker 61

6. Kevin Strijbos 60

7. Jonahtan Barragan 59

8. Cedric Melotte 54