A bukás hallatán minden motoros önkéntelenül felkapja a fejét és ijedten kérdezi: mi baja lett a motorosnak? És a motornak? Sajnos Murphy törvénye szerint ami elromolhat, eltörhet, elveszhet, eldőlhet és elcsúszhat, az meg is valósul, de nem mindegy, milyen sebességgel és milyen végkifejlettel. Ezért szeretném közre adni - a teljesség igénye nélkül - azokat a hallott és magam is átélt bukásokkal kapcsolatos megtapasztalásokat, melyekkel talán segíthetek azoknak, akik még előtte állnak az ilyen és hasonló eseteknek. Ezzel nem farkast kiáltok, de tudnunk kell, hogy a sérülés és a maradandó egészségkárosodás nálunk gyakoribb és veszélyesebb is, mint más járművekben, érdemes hát felkészülni.
Először is kicsit magamról. Jómagam 1978-óta motorozom, T-5 Pannóniával kezdtem, majd a postán táviratoztam évekig 125-ös MZ-vel. Ezt csak azért bocsátottam előre, hogy ne legyen furcsa, én nem mindig a szezonális motorozásból merítek példákat, mivel a téli motorozás ugyanolyan része a mindennapjaimnak, mint a nyári szezon. Szerencsémre a jogsit, és két év múlva a postai motorozást is tavasszal kezdtem. Nem is tanácsolom senkinek, hogy gyakorlatlanul, friss vizsgával menjen őszi, téli szezonban, még munkába járásra sem. Nem kívánok különbséget tenni robogó és váltós motor között, mert mindegyik eldőlhet. Természetesen van eltérés, erőben, súlyban, kerékátmérőben és kezelésben is. Ezek a példák mind váltós motorról szólnak, ezért a robogósokra – a motor technikai megoldásaiból adódóan -, nem minden vonatkoztatható a leírtakból. Először is szólnék a forgalmi szituációkról és a motorozásról, mint rutinelsajátításáról.
Farold ki!
Ki ne farolt volna kerékpárral - főleg a kontrás bicajok voltak erre alkalmasak -, apáink nagy örömére, teszem hozzá, mivel nyaranta több gumiköpenyt is elkoptattunk az élvezet oltárán. Hát feltételezem mindenkiről, aki motoros, hogy tud kerékpározni is. Mert az eséstechnika elsajátításának első feltétele: ki tudja úgy megfaroltatni a motorja hátsókerekét, hogy az valamelyik oldalra kitérjen, de ne essen el? Ez pedig felvet egy újabb témát is. Vannak ugyanis akik - mióta behozták a tárcsafékeket - arra esküsznek, hogy csak első féket használják, mivel fékezésnél arra a kerékre terhelődik minden súly. Ez igaz, de a hátsó része tehetetlenül nyomul utána fékezés nélkül, a megtorpant eleje miatt a lendületét valamelyik oldalán érvényesíteni igyekszik - ez már önmagában egy konkrét baleseti forrás...Csak a motorok változtak, az alapvető igazságok nem. Közlekedésbiztonsági film az MZ-korszakból
Egyes motorgyártók már úgy szerelik a fékrendszert, hogy az első és hátsó együtt működik - ugye nem lehet véletlen? Tehát én gyerek koromban jégen gyakoroltam a farolást kerékpárral, majd később motorral úgy álltunk be a kapukhoz (125-ös MZ-vel kézbesítéskor), hogy befaroltunk. Itt megjegyezném, ez olyan gyakorlat kellene legyen a motorosoknál, mint a kocsiknál az ellenkormányzás csúszás esetén. Sajnos csak saját erőből gyakorolható, mivel erre egy tréninget szervező cég sem adna motort. Hozzáteszem, nem egy órán belül megtanulható művelet, és csak kiskaliberű géppel ajánlatos a gyakorlása. Fontos, hogy összeszokott legyen a motor és vezetője - vagyis kölcsön vas kizárt -, mert valóban rutin szükséges az adott géppel hogy sikerüljön elsajátítani ezt a gyakorlatot. És itt bizony a modern, blokkolásgátlóval ellátott paripák is kiesnek, mivel ezek - az elektronika közbeavatkozása miatt - alkalmatlanok a feladatra.
Miért fontos ezt megtanulni?
Sok vitát kavart már ez a téma, és mindig az lett a vége, hogy ez a helyzetből adódik. "Elengedjem-e a motort, ha elfektettem, vagy fogjam amíg megáll? Ezért kell tudni "megfektetni" a motort, mert másképpen, ha már az akadályba ütközve dől el, nagy a valószínűsége, hogy egy-egy testrészünk nem megfelelő erővel érinti a motor valamilyen alkatrészét. Persze féltjük a motorunkat, hát én sem azért vettem, hogy darabokban vigyem haza, de még mindig praktikusabb a motort javítani, mint a motorost. A másik szempont, ha csúszik és ezért lassul, nem ütközik nagy sebességgel semmivel, úgy nem is fog "pattogni", ami sokkal veszélyesebb és jobban roncsolja a motort magát. Ez vonatkozik ránk is, emberekre. Nem bonyolódom bele számításokba, de ha ötvennel egy test neki csapódik egy álló tárgynak, szörnyű ütést kap, ha viszont csúszás által a súrlódás következtében folyamatosan csökken a sebessége, csak a felület kopik, de nem kap ütést, nem törik a csont, ésatöbbi...Azért megjegyzem: remélem mindenki komplett motorosruhában ül a vasra? Az önmagának árt, aki nem megfelelő öltözékben motorozik! Télen talán kimegyünk egy fürdőgatyában a mínusz tízben? Ugye, hogy nem! Hiszen védjük a testünket a veszély - jelen esetben a fagyás - ellen. A motoron ugyanígy, csak ott az égés, törés ellen kell(ene) védekeznünk.
De vissza a bukáshoz! Ha a sebesség mértéke felfelé módosul, azzal egyenes arányban nő a becsapódás és a roncsolás ereje is. Ugyanezt kiszámolod a motor súlyára is - átlag két mázsa, de inkább több -, ha ez nem csúszik, hanem pattog, a totálkár borítékolható a motorok többségénél. Tehát, ha úgy ítélem az előttem lévő akadályról, hogy már semmilyen módon nem tudom elkerülni a találkozást, jobb, ha elfektetem a gépet és lelépek a motorról. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem tudom csak így leírni: fektetett állapotban el kell rúgni magadtól az előtted lévő motort, neked kell hátul maradnod és kezed és lábad - mint az ejtőernyősök a levegőben -, széttárni és fejed oldalt tartva hason vagy hanyatt várni a szerencsés megállást. Lényeg ne forogj, ne módosíts a testhelyzeteden, amíg mozgásban vagy! Ha fordulsz mozgás közben, hasról hátra és fordítva, úgy biztosan csapódik valamelyik testrészed az úthoz vagy egyéb közeledő tárgyhoz.
Néhány gyakorlati tanács, ha buktál...
Ne a motorral foglalkozz, hanem magaddal! Legtöbbünk felpattan, mint a gumilabda, pedig az érkezési helyzetet meg kéne jegyezni a későbbi helyszínelés miatt. Ez persze annak a függvénye, mennyire sérültél meg és milyen szintű úton történt a baleset. Tudják-e biztosítani a helyszínt, vagy azonnal el kell hagyni, mert félő, hogy újabb baleset okozója lehet az adott szituáció? Ha netalán nem vagy cselekvőképes (Isten őrizzen ettől mindnyájunkat), úgy más intézkedik majd helyetted. Maradjunk annál, hogy elestél, és fel akarsz kelni. Ne siesd el a dolgot! Saját magad ellenőrizd "mindened" megvan-e, és érzed is őket? Mielőtt felállsz, vedd le a sisakod, és nézz magad köré, mi esett le rólad! Milyen sérülés van a ruhádon, csizmádon, sisakon, kesztyűdön. Amelyik öltözék sérült, jobb levenni, mert alatta te is sérülést szenvedhettél, csak szorítja a csizma, esetleg nem vérzik át a motoros kabáton. Fogadd el a segítséget a felálláshoz, és minden esetben hívjál mentőt! Ne próbáld a motorodat felállítani egyedül, de a gyújtást vedd le róla! Ha szédülsz vagy nem érzed valamelyik testrészedet, maradj a földön fekve, mert nem tudhatod, nem rontasz-e, ha helyzetet változtatsz. Értesítsd hozzátartozóidat vagy olyan barátodat, akiről tudod, hogy segíteni fog. Ne aggódj, mindig lesz egy (több) cimbora, aki készséggel segít, ha látja, hogy bajban vagy..."Motorozni jó!" - már több évtizede is tudták ezt, s a kétkerekű közlekedés veszélyeit is...
Tanulságos sztori volt a saját balesetem, amikor egy idős bácsit ütöttem el.... Este volt, kivilágítatlan útszakasz, két buszmegálló között akart átszaladni az út egyik feléről a másikra. Középen találkoztunk, vagyis oldalra vágtam az MZ-t és így csak a kipufogó vége lökte hanyatt az embert. Ha nem fektetek motort, bizony telibe vágom, ami beláthatatlan következményekkel járt volna.
Szintén emlékezetes történet, szürkületben... Két kerület határán volt egy jól motorozható, széles út. Épülő lakótelep környéke, kora este volt, emlékszem, lámpát használtam - akkor még nem volt kötelező a nappali tompított -, és amint a fényszóró fókuszába ért egy fekete keskeny sáv keresztben az úton, furcsa volt, ahogyan közeledek úgy nőtt a sáv szélessége. Automatikusan fékeztem, de nem eléggé, mivel féktávolságon belül vettem észre hogy az a fekete sáv egy több méter széles és mély csatorna-szerelő gödör! Vészfék és farolás, s olyan közel sikerült megállnom a gödör szélénél, ha a másik lábamat teszem le, biztosan beborulok motorostól a több méteres mélységbe. (Na látjátok, itt nem engedtem el a motort...) Belegondolni is rossz, hogy mi történik, ha szemből, telibe beleugratok...
A zord időjárás már önmagában is baleseti forrás, még autóval is, motorral meg pláne... Egyik télen nagyon csúnya idő volt, ahogy esett úgy fagyott is le. Jobbkezes utca, a lejtőn - tőlem balra - meglátok egy nagy zöld IFA-t, nyakig megrakva szénnel. És nem úgy nézett ki, mint aki meg fog állni! A havas, jeges úton aligha fékezhettem rá, nem volt mit tenni, egy mozdulattal elfektettem a vasat - ami a jégen nem is volt olyan nehéz -, és a lábtartót "jégcsákányként" használva sikerült éppen a kerekek előtt megállnom.
Tudás és jó műszaki állapot - a biztos hazaérkezés záloga
A motorozásban több élvezetet adó momentum is van: a sebesség, a mozgékonyság a kanyarokban döntögetés... Ezek köbcentitől függetlenül óriási mosolyt csalnak az ember arcára. Megemlítem, hogy mindaz, ami a motorozásban élvezetes, a figyelmetlenség miatt nagy veszélyt is rejt magában. Lássuk például a kanyarokat! Kisodródás a csúszós, nedves úton, sóderrel beszórt, kaviccsal terített útleágazásokban, bekötő utakon - ezek mind-mind potenciális gyilkosok! Nem látod őket, csak mikor előtted - vagy alattad - van, és nem tudod, fékezz vagy gázt adj? Mert bizony, az utcai motorosok lehet, furcsállhatják, de az első kerék megcsúszásakor bizony azonnal gázt kell adni - a terepesek sokat tudnának mesélni erről...Egykoron Babetta, lefűrészelt kipufogóval, ma robogó, hetvenes hengerrel. A sebességgel együtt a balesetveszély is nőtt...
Ezek forgalomból adódó veszélyhelyzetek voltak, de vannak műszaki problémából adódóak is. Például a defekt - ma már a belső nélkülieknél azért sokkal kisebb az esélye -, lelazult alkatrészek, csomagok, menet közben leesett apróságok, melyek elvonják a figyelmet, de közvetlen balesetet is okozhatnak. Jártam már úgy, hogy rosszul tekertem össze és rögzítettem a lezáró sodronyt, ami beleért a kerékbe, ugyanis szétugrott az a fránya huzal menet közben. Szerencsémre nem tekeredett fel a küllők közé, még időben lefékeztem a fura hang hallatán, pedig kanyarban egy satuzó kerékkel komoly bajt okozott volna. Lehetünk persze bármilyen ügyesek, ha a technika nem megbízható alattunk, nem biztos, hogy hazaérünk. Éppen ezért nagyon fontos a motor tudatos műszaki felügyelete! Rendszeres ellenőrzést igényel a guminyomás (volt olyan, aki félig lapos első kerékkel járt, és panaszkodott, hogy nem jó a futómű!), az olajszint, a karok és bowdenek beállítása, hűtő-és fékfolyadék (ezeket rendszeres időközönként cserélni is!), valamint a fékbetétek állapota. Itt nem lehet félvállról venni, és azt mondani, hogy "jó az még egy ideig"! Ma már nem kilencven a motor utazója, hanem százkilencven, komoly teljesítményű gépek vannak alattunk, és ezért felelősséggel tartozunk magunk, illetve mások épsége megőrzéséért. Vezessünk hát felelősen, és gondoljuk át, hogy amikor kétszázzal lövünk ki valahol, az bizony másodpercenként hatvan métert jelent, vagyis az előttünk száz méterre történő eseményekre semmilyen hatásunk nem lesz - ha észre is vesszük a veszélyt, tenni már nem tudunk ellene...
Nem (csak) rajtad múlik!
De hajtanunk sem kell, mivel nem csak az egykerekezés vagy a gyorshajtás okozhat gondot, ránk, motorosokra rajtunk kívül álló csapások is leselkednek. Ilyen például az úthibákból adódó esés. Azok vannak előnyben, akik valamilyen csapathoz tartoznak, hiszen "felvezetve" sokkal könnyebb elhárítani sz ilyen vészhelyzeteket, pláne, ha az elöl haladó ismeri a környéket, tudja az adott szakasz trükkjeit, hibáit. Ha kezdő vagy és bizonytalan az adott környéken, hívj fel idősebb motorost és kérjél tőle tanácsot, ellenkező esetben sok-sok tartalékkal vágj neki - egy-egy kanyart az általad becsült maximum sebesség felével abszolválj csak -, ne legyen drága kaland a bizonytalankodásból. Jó a vas, remek az út, ismered a kanyarokat - vagyis bátran húzhatod neki? Tévedés... Ez nem versenypálya, vagyis pontosabban hasonló, mint egy versenypálya, de itt csupa-csupa amatőr, elsőbálos induló van körülötted, akiket úgy hívnak: közlekedők. Léteznek időjárási viszonyok, sőt napszakok, amikor egyszerűen megbolondulnak a volán mögött ülők, és őrült módjára hajtanak az utakon. Ezt az orvosmeteorológia fronthatásnak nevezi. Jómagam szerencsére nem vagyok érzékeny ilyenekre, de az idegesítő, bénázó vezetőkre annál inkább... Láttál már Te is ilyet, kánikulában ordítva harapja a kormányt, csapkodja a műszerfalat, vagy ellenkezőleg, negyvennel andalog a belsőben, majd irányjelző nélkül két sávot vált, láthatóan minden cél nélkül, esetleg a féket pöccinti pár másodpercenként - na nem lassítás miatt, csak rutinból, megszokásból. Tovább tetézi a bajt, ha ez a szerencsétlen elhiszi magáról, hogy tud vezetni, ezért telefonálással, evéssel vagy éppen a többi utas szórakoztatásával vonja el - azt a kevés - figyelmét az útról. Ha ilyennel találkozol, mielőbb igyekezz távol kerülni tőle! Ha van biztonságos lehetőség, előzd le, de ne kockáztass - inkább térj ki, kanyarodj le, állj meg néhány percre, hiszen potenciális baleseti forrás az autót és saját helyzetét alig-alig kontrolláló vezető...Folytatjuk.