Vinales, Faubel és Salom várhatta az első sorból a rajtlámpa szabad jelzését a Sachsenringen rendezett 125-ös verseny startjánál, közülük Vinales jött el legrosszabban a rajtrácsról, a tizenhat éves spanyol versenyző csak a 10-12. helyen fordult a jobbos kanyarba. A fiatal spanyol a verseny első harmadában szépen zárkózott az élmezőnyhöz, így féltávnál már a a tízfős élboly első felében motorozott, csapattársa, Sergio Gadea valamint Hector Faubel és Johann Zarco társaságában.

Faubel-Zarco-Finish

Az utolsó pár körre egyértelművé vált, hogy a verseny megnyerésére csak hárman esélyesek, egy körrel a vége előtt Vinales, Zarco, Faubel sorrendben haladtak át a célvonalon. Faubelnek sikerült legjobban a hajrá, így fél körrel a befutó előtt már ő vezetett, nyomában szorosan Zarcóval. Az utolsó kanyarban jól védekezett Faubel, ezért a spanyol szurkolók szinte már megnyugodhattak, hiszen a célvonalig mindössze 3-400 métert kellett megtenniük a versenyzőknek. A francia azonban sokkal jobban gyorsított ki az utolsó kanyarból, a leintés pillanatában fej-fej mellett haladtak át a célvonalon.

Zarco ünnepelt, Faubel és csapata pedig egykedvűen vette tudomásul a kijelzőn látható eredményt: Zarco, Faubel, Vinales. A francia versenyző még a pályán ünnepelte győzelmét, amikor a versenybíróság kiadta a hivatalos döntést, miszerint a célfotón sem (!) tudták megállapítani, hogy melyik motor haladt át előbb a start/célvonalon, ezért a versenyben elért legjobb köridő alapján döntik el, hogy ki állhat a dobogó legmagasabb fokára.

Ez Faubelnek kedvezett, így a leintés után percekkel mégis az Aspar csapat örülhetett a győzelemnek, Zarco pedig immár másodszor "vesztette el" a biztosnak hitt győzelmet az idei szezonban.

Legutóbb Barcelonában, a Terol elleni csata után kapott 20 másodperces büntetést Johann Zarco, és vesztette el ezzel a versenyben megszerzett első helyet.